4. fejezet

what happened...?

Hirtelen kicsapódott az ajtóm, kiugrottam ágyamból, majd Adele boldog és egyben izgatott személyére meredtem. Csillogást fedeztem fel szemeiben, amit az elmúlt hónapokban csak a könnyek voltak képesek kreálni. Próbáltam a legapróbb dolgokra is oda figyelni, hogy semmi ne legyen lelki nyugalma útjában. Kisebb - nagyobb sikerekkel ezt véghezvittem, azonban egy valami még mindig hiányzott az életéből, jobban mondva két dolog. Kísérletet tettem ezeket elfeledtetni vele, de ebben elbuktam. Én magam nem tudtam pótolni a szerelmet, és az anyai szeretetet. Erre nem voltam képes, pedig bármit megtettem volna, hogy a legjobb barátnőmet, akit szinte már testvéremnek tekintek, boldog legyen. Igen bár csak egy rossz vicc lenne, és édesanyja még mindig az élők között tartózkodna. Mindennek egy szerencsétlen baleset az oka. Gondolataimat gyorsan elhesegettem, mikor kezek csattintottak szemeim előtt. Homályosan láttam, Adele szavai agyamig nem jutottak el, csak bambultam magam elé. Megráztam a fejem, és egy mérges tekintettel álltam szemben.

- Figyelsz te rám egyáltalán? – morogta.

- Mi? Igen, hogyne figyelnék. – hadartam eléggé furcsa grimaszokat vágva.

- Jó. Akkor mit mondtam az imént?- nézett rám kérdően Adele, de amint meglátta értetlen tekintetemet megforgatta szemeit és folytatta. – Harry hívott, hogy ma ráérünk-e. Nincs koncertjük egész hétvégén. Szóval délre itt lesznek, és azt mondta kényelmesen öltözzünk fel. Jaj, ugyan hová megyünk? – ugrált előttem.

- Mi? Délben? De hiszen akkor már csak fél óránk van, te jó ég így elaludtam? Fel kelthettél volna. -szaladgáltam a szobámban, mint egy őrült. Bezárkóztam a fürdőbe gyorsan megmosakodtam, fogat mostam. Mikor kijöttem Adele még az ágyamon ült.  – Te már készen vagy? – kérdeztem kapkodva.

- Igen én rendesen felkeltem, nem úgy, mint egyesek. Egyébként azért nem szóltam, mert most hívott. És nyugi, van időd. Legfeljebb várnak egy kicsit. – dőlt el az ágyamon.

- Oké, de mit vegyek fel? Egyébként azért örülsz ennyire mert ő is jön? – Kérdeztem tőle, de erre már nem válaszolt. Kinyitottam a szekrényem, ott álltam előtte körülbelül 10 percet, majd kivettem egy ejtett vállú pólót, és egy farmert. Gyorsan felvettem őket, majd feldobtam egy kis alapozót és szempillaspirált. Épp időben lettem kész, meghallottam a dudaszót, felhúztam az egyik bakancsom, hiszen a srácok figyelmeztettek, hogy kényelmesen öltözzünk. Adele már az ajtóban várt, megláttuk a fekete autót majd beszálltunk. A fiúk közül csak Niall, Harry és Liam volt ott. Rápillantottam Adele-ra, láttam, hogy elpirul, amikor Liam két puszival üdvözölte.

- Sziasztok. – vigyorgott ránk Harry. Niall mellette foglalt helyet az anyósülésen. Mi bevágtunk magunkat hátra, Adele került középre, kicsit zavarba is jött emiatt. Elképesztő mennyire odavan ezért a srácért, miközben tudja a sajnálatos igazságot, Liam Daniellt szereti. 2 éve ismerik egymást, sokszor voltak már együtt, és Adele képes csupán a jelenlététől zavarba jönni. Ránéztem Niall-ra, aki épp beszélgetett Harry-vel, gondolom érezhette, hogy bámulom mivel hátra pillantott és megmutatta fehér fogait. Ahogy tekintetünk találkozott egymással, szívembe hasított a fájdalom. Nagyokat nyeltem, amikor eszembe jutottak a tegnap történtek. Csak néztem magam elé, és próbáltam kizárni a fejemből azokat a képeket, amik a múlt éjjelre emlékeztetnek és visszatérni a jelenbe.

- Elárulnátok, hogy mégis hova megyünk? – dőlt a két ülés közé Adele.

- Hamarosan kiderül. - mosolygott hátra Niall. És megint. Megint azaz érzés. Mi van velem? Audrina fejezd be, hiszen az egyik legjobb barátod. Ez baromság. Nyugodj meg. Tudatában van annak, hogy milyen hatással van rám, és ezt ki is használja. Harry lefékezett, majd bejelentette, hogy megérkeztünk. Kiszálltam az autóból és egy hatalmas pusztával találtam szembe magam, megcsapott a tiszta, friss levegő, mely szöges ellentéte az otthoninak. A nap sugarai beragyogták a művetlen földet, a madarak vékony hangjukon csiripeltek. Oldalra pillantottam ahol egy farm volt, a többiek már elindultak csak én maradtam le, csodáltam a csendes vidéket. A madarak könnyedén repdestek apró szárnyukkal, felhőtlenül siklottak, boldogan. A szellő simogatta arcom, vele együtt mozgott testem is, egy pillanatra lehunytam a szemem, átadtam magam a vidéki nyugalomnak. Remegve fújtam ki a levegőt, amikor egy lágy érintést éreztem kezemen. Félve rebegtettem meg pilláim, tudtam, hogy Ő az. Nem mozdultam csak erősen szorítottam kezét. Felé fordítottam fejem, gyönyörű szemei rám nehezedtek. Képtelen voltam megszólalni. Kezét lassan arcomhoz emelte, végig simított rajta, majd magához szorított. Szavak nélkül is megértettük egymást. Kezemmel hajába túrtam, majd egy apró könnycsepp gördült le arcomon, ami Niall nyakán landolt. Kicsit elhúzódott tőlem, így rálátást kapott kétségbeesett személyemre. Arcomról lepuszilta a könnyeket, majd halkan a fülemhez hajolt.

- Te is azt érzed, amit én? – kérdezte remegő hangon, szívem torkomban dobogott. Pislogtam párat, majd lenéztem kezünkre, amik gyengéden fonódtak össze. Hogy azt érzem-e? Kétségen kívüli, hogy akárhányszor rám mosolyog, vagy akár csak rám néz olyasmi történik velem, amit én magam sem értek. Mintha teljesen más világba repítene, úgy érzem, képtelen lennék nélküle élni, ugyan akkor gyengének és sérülékenynek érzem magam, birtokában áll irányítani engem, egyetlen szavával megsérteni, vagy hihetetlenül boldoggá tenni.

Halk nyögés hagyta el a számat, majd ajkaim elváltak egymástól mikor szólásra nyitottam őket. Liam hangja ütötte meg füleim, majd zavartan felé fordultunk.

- Gyertek már! – kiáltott nevetve. Niall magával húzott, amíg én magamban szitkozódtam. Köszönöm Liam, tényleg. Mikor odaértem szúrósan ránéztem Liam-ra, majd észrevettem, hogy egy lovardában vagyunk. Sohasem lovagoltam még, na jó talán egyszer kiskoromban, de az egy kis póni volt, ezek a lovak pedig hatalmasak.

- Na lányok, válasszatok egy lovat, aztán nyomás! – vigyorgott ránk Harry.

- Mi? É-én nem. Még sohasem lovagoltam. – néztem rájuk rémülten.

- Akkor most fogsz… – válaszolt flegmán Liam. Amin nem kicsit meglepődtem, mi baja velem? A többiek is furcsa fejet vágtak, de annyiban hagytam az egészet, majd körbe néztem kicsit. Megakadt a szemem egy gyönyörű, fehér kancán. Oda sétáltam hozzá, végig simítottam puha szőrén, elég szelídnek tűnt, így kinyitottam a karámot. Niall segített kivezetni a helységből, majd segített felülni rá. Ijedten néztem távolodó alakjára.

-Ne hagyj itt, é-én félek. – szemeim kikerekedtek, azt sem tudtam hova kapaszkodjak. Niall kuncogott majd oda jött és segített rajtam. Kezdtem belejönni, így hát magamra hagyott.

A többiek szinte vágtattak, én még mindig kicsit feszélyezve éreztem magam. Úgy döntöttem inkább hagyom, és leszállok, amikor bele pottyantam a sárba. Idegesen álltam fel, majd visszavezettem a lovardába ezt a hófehér állatot. Leültem az egyik fa tövébe, és onnan néztem a többieket. Harry-nak is új volt ez az egész, szóval ő óvatosan baktatott. Meg akadt a szemem Adele-en és Liam-on. Feltűnően sokat voltak egymás társaságában. Lemaradtam valamiről?

Remélem Adele kétszer is meggondolja hogyan viszonyul hozzá, eddig Liam-mal semmi gondom nem volt. Eddig. Gőzöm sincs, mi ütött belé, lehet, csak hiányzik neki barátnője vagy csak túl feszült ma. A napfény ereje miatt lehunytam szemeim, és élveztem az egyedüllétet, már amennyire azt lehet élvezni. Kissé megugrottam amikor Niall lehuppant mellém.

- Na, milyen volt lovagolni? – mosolygott rám édesen.

- Hát, amit én műveltem az nem nevezhető lovaglásnak. – nevettem halkan. – De egészen megbarátkoztam azzal a szépséggel. - Pár percre csendben maradtunk, vártam, hogy Niall megszólaljon, de ehelyett ki szólalt meg? Liam.

- Na skacok elég volt ennyi mára. – leült mellénk, úgy éreztem most legszívesebben jól megmondanám neki a magamét. Szándékosan csinálja ezt?  Hátra döntöttem fejem, majd ki fújtam a levegőt. Niall tudta miért teszem ezt, és csak csendesen kuncogott. Megvártuk a többieket majd elindultunk. Útközben Harry felajánlotta, hogy a ma estét töltsük náluk, úgy is régen szórakoztunk együtt. Éppen a kanapén ültünk, szürcsölgettük az italunkat, amikor Zayn berakott egy zenét. Erre mindenki felpattant és csak , amit rázni lehetett. Én csak hátradőltem és néztem a hülyéskedésüket. Egyre több vodka csúszott le. Hirtelen felindulásból odasétáltam Niall-hez, mellkasa a hátamhoz ért, kezeinket összekulcsolta. Fülledt volt a levegő, egyre vontatottabban lélegeztünk. Az alkohol hatására kezdtem homályosan látni, úgy éreztem alig állok lábaimon, ha ő nem tartana erősen, a földön landolnék.
Csípőnk egyszerre mozgott ütemesen, nyakamra lágy csókokat nyomott, nedves ajkai érintésére egész testemben megborzongtam, illata elgyengített. Hátra fordítottam fejem, gyönyörű szemei elvarázsoltak. Homlokán apró izzadság cseppek jelentek meg, arcunk már csak pár milliméterre volt egymástól, orrunkat összeérintettük. Arcom égett ahogy gyengéden hozzám ért.  Niall halkan nyöszörgött, próbáltam visszatartani közelgő kirobbanásomat az irdatlan vágytól. Vágytam rá. Úgy, mint eddig soha, bár a szesz kezdett felülkerekedni rajtam, tudtam nem ez a megfelelő pillanat érzéseink tisztázására. Szerettem volna, ha ezzel most nem foglalkoznánk, élveznénk a pillanatot, a pillanatot, amit másodperceken belül meg fog zavarni valaki. Óvatosan arrébb csúsztatta arcomba lógó hajtincsem, ajkai hozzá értek fülemhez, majd suttogni kezdett.

- Gyere… - mondta alig hallhatóan, megragadta kezem majd maga után vonszolt.

***

Lassan nyitottam ki szemem, az ablakon beáradó fény elvakított pár másodpercre, megdörzsöltem a szemem, majd észrevettem ahogy egy puha kéz körül ölel.

- Audrina, ébren vagy? – szólítgatott rekedtes hangján. Nyöszörögve bólintottam egyet, majd futótűzként jutott el agyamig a tudat, hogy most ki karol oly védelmezően, mint aki bármelyik pillanatban elveszíthet.

Felültem az ágyban majd a mellettem fekvő Niall-ra pillantottam. Félmeztelen volt, szőke tincsei játékosan találkoztak egymással, de ez csak még elbűvölőbbé tette őt. Elképesztő, hogy pár napja eszembe sem jutott volna így gondolni rá. Ilyen szavakkal jellemezni őt. Nekem Ő a legjobb barátom volt, azonban rá kellett jönnöm, hogy ennél többről van szó. Csak reménykedni tudok benne, hogy az érzés kölcsönös, illetve hogy Niall tegnap arról az érzésről beszélt, ami ide benn nem hagy nyugodni. Gondolatmenetemből egy éles fájdalom szakított ki, fejemhez kaptam majd nyávogtam pár sort. – Mit keresel itt? És miért vagy félmeztelen? – néztem rá tanácstalanul.  

- Audrina ez az én szobám, és általában így szokásom aludni. – húzta fel szemöldökét.

-  Jó, akkor én mit keresek itt? – Bármennyire is próbáltam visszaemlékezni a tegnap történtekre, az utolsó kép az, hogy Niall és én elég közel kerültünk egymáshoz, súg valamit aztán magával húz, egy szobában vagyunk, vagy talán a fürdő? Nem, nem biztos vagyok benne, hogy az szoba volt, ezek szerint ez a szoba. És innentől teljes sötétség, se egy kép, se egy emlékfoszlány…