5. fejezet

Teardrops

Teljesen össze voltam zavarodva, egyszerűen nem tudtam felfogni, hogyan lehettem ilyen felelőtlen. Emlékezet hiányában nem tudhatom milyen őrültséget csinálhattam, vagy ami még rosszabb, csinálhattunk. Csak reménykedhettem benne, hogy Niall józan volt, és nem hagyta, hogy olyat tegyünk, ami visszafordíthatatlan, és a barátságunk végéhez vezetne. Próbáltam megnyugodni, de nem ment, egyszerűen iszonyodtam attól az énemtől, aki az éjjel voltam. Kétségbeesetten hajtottam fejem térdemre, kezemmel körbe fogtam. Nem tudtam tovább visszatartani könnyeimet, vállam rángatózni kezdett, és az apró cseppek utat törtek maguknak. Felnéztem Niall-ra aki az ablak előtt állt és csendesen figyelt, ám ő sem tűnt éppen nyugodtnak. Szipogtam párat, letöröltem könnyeim majd felálltam. Lábaim remegtek, féltem oda menni hozzá, mi van, ha olyat tettem, ami miatt neheztel rám? Erőt vettem magamon, vettem egy nagy levegőt majd beszélni kezdtem.

- Niall sajnálom, bármit tettem kérlek, bocsáss meg. Nem voltam magamnál, én annyira sajnálom… Megtörtént? - lassú léptekkel közeledtem felé. Megtört tekintetem találkoztak Nialléval.

- Audrina te nem tettél semmi rosszat.– ujjai cirógatták arcom, próbált nyugodtnak tűnni, ám szemeiben láttam a gyötrelmet. Pislogott párat majd a szekrénye felé sétált. Kivett belőle egy melegítőt és egy pólót, letette az ágyra.

- Vedd fel ezeket, a fürdő tudod hol van. – Felvette a földről a ruháit majd kiment a szobából. Elballagtam a fürdőig, belenéztem a tükörbe és rémisztő volt a látvány. A szemfestékem elfolyt, arcom piros volt, hajam tincsei kuszán keresztezték egymást. Megmosakodtam, felkötöttem a hajam, vettem pár mély levegőt, majd elindultam megkeresni a többieket. A ház szinte ki volt halva, ahogy haladtam a folyosón egyre nagyobb rendetlenség fogadott. Sajgó fejem a konyha felé vezetett, remélve találok valamilyen gyógyszert. A konyhában Adele és Liam szürcsölték reggeli kávéjukat. A fiókban turkáltam amikor Liam megszólalt.

- Ha a fájdalomcsillapítót keresed, akkor azt a jobboldaliban találod. – miután feltúrtam az egész konyhát, helyet foglaltam Adele mellett.

- Joe hívott nem rég, nem kell bemennünk ma a céghez. Csak pár dolgot el kellene intézni, de majd én megcsinálom. Látom az este jól szórakoztál. –nézett rajtam végig vigyorogva. Mindig is élvezte, ha láthat másnaposan szenvedni. Igazi legjobb barátnő.

- Oké, köszi. Ne is mondd, szétszakad a fejem. – nyávogtam keservesen. Az alkohol ezúttal is megtette hatását, bár nem tudom mennyit ihattam, iszonyatosan szégyellem magam. A srácok buli téren mindig kitesznek magukért, de még sosem történt ilyen, mindig tudtam mit csinálok.

- Na és titeket egész nap látni sem lehetett…- mondtam volna tovább, ám Danielle lépett be az ajtón. Liam és Adele egyszerre néztek rám, a hatalmas barna szemek gyilkolni tudtak volna, azonban a mellettem ülő lány tekintete ijedtséget tükrözött. Azonnal értettem a célzást, így abbahagytam a beszédet. Danielle is hasonlóképpen nézett ki mint én, tehát ő is részt vett a tegnapi ˝kis összejövetelen˝. Haja kócos volt, ám még így is gyönyörű. Oda sétált Liamhoz, hátulról átölelte, majd nyomott egy puszit az arcára. Oldalra pillantottam, barátnőm lehajtott fejjel kavargatta az előtte lévő kávéscsészét, ugyan is nem volt benne már semmi. Hajába túrt és sóhajtozott. Tipikus Adele megnyilvánulás Liammal szemben, mintha azt szeretné mondani nekik ˝persze, csináljátok csak, mintha itt sem lennék, amíg én belül szépen lassan darabokra hullok˝. Oldalba löktem mire felém fordult, egyetlen pillantásával közölte velem, hogy most inkább megy, mert hamarosan elsírja magát. Bólintottam egyet, mire felállt és kisétált.

- Jó reggelt!- kiabálta Harry, utána pedig a három fiú csörtetett.

- Már amennyire jó lehet egy ilyen reggel. – nyafogott Louis. Úgy látom tegnap mindenki felöntött a garatra. Egyedül Harrynek ért fülig a szája.

-A One Direction további 4 tagját lecserélték lányokra? Vagy miért vigyorogsz ennyire? – csipkelődtem Harry-vel, ám arra nem számítottam hogy visszavág.

-Én a helyedben nem szólnék be magamnak, ugyanis kettőnk közül én voltam a józanabb, én emlékszek mindenre, és ha akarod a szaftos részleteket, muszáj lesz velem kedvesnek lenned. – Harry hihetetlenül boldognak tűnt, ugyanis tudta hogy ezzel most megfogott. Ijedten Niall-re néztem aki szemeivel engem pásztázott, hirtelen szaporábban vert a szívem, kapkodtam a levegőt. Milyen szaftos részletekről beszél Harry? És miért mosolygott olyan sokat sejtően? Mit tudhat? Reménykedem benne, hogy Niall és én köztem nem történt semmi, mivel teljesen részegek voltunk. Legalább is én igen…az voltam.

Minél hamarabb ki akartam szabadulni ebből a helyzetből, mérhetetlenül szégyenkeztem.

- Azt hiszem én megkeresem Adele-t.- Zavartam kapkodtam a fejem, és mutogattam az ajtó felé. Ha eddig nem sejtettek semmit a többiek, ezek után egyértelmű. Gratulálok Audrina. Ezt jól megcsináltad. Gyorsan felszaladtam a lépcsőn, be néztem minden szobába, ám barátnőm sehol sem volt. Utolsó lehetőségem a fürdő volt, benyitottam. Adele a kádnak dűlve meredt maga elé. Kissé megrémített barátnőm látványa, ugyanis ilyenre csak egy kiadós sírás képes. Szemei kipirosodtak, és feldagadtak, haja nedves arcára tapadt. Leültem mellé, és szorosan átöleltem. Nem volt szükség szavakra, hogy megértsük egymást, pontosan

tudta mit szeretnék ezzel mondani neki. Bár tudtam miért jött fel ide, de nem gondoltam, hogy ennyire súlyos a dolog, és hogy ennyire mély érzéseket táplál Liam iránt.

-Csss, sírd csak ki magad. – simogattam meg haját, válaszul csak még jobban zokogott. Halk kopogást hallottunk, a kilincs lefelé hajolt, de az ajtó nem nyitódott ki.

- Ki az? –kérdeztem erélyesen. Ám válasz nem jött, így felálltam és elfordítottam a kulcsot. Az ajtó előtt nem állt senki. Adele nyöszörögve felállt, kerestem egy hajgumit, felkötöttem haját, megmosakodott, majd lesétáltunk a többiekhez. A lépcsőn eszembe jutott, hogy a telefonom Niall szobájában maradt, visszaindultam, megtorpantam az ajtó előtt. Mély levegőt vettem, és bekopogtam. Miután hallottam egy halk választ, beléptem a szobába. Niall az ágyon ült, térdén támaszkodott, fejét tenyerébe helyezte. Becsuktam magamután az ajtót, nagyot nyeltem majd neki dőltem az ajtónak. Lehajtott fejjel vizsgáltam cipőm orrát. Egyikünk sem szólalt meg, Niall sóhajtott egyet majd szólásra nyitotta ajkait.

- Nem. – felpillantottam és tengerkék szemei engem bámultak. Értetlenül pislogtam, majd hirtelen felállt.

- Nem történt meg köztünk Audrina. – vártam míg agyam felfogja, amit fülem hallott. Testem egyszeriben átjárta a megnyugvás. Kimondhatatlanul megkönnyebbültem, hát még sem voltam annyira ittas hogy meggondolatlanul érintkezzem vele, olyan módon. Pár másodpercre lehunytam a szemem, hajamba túrtam és csak mosolyogtam. Kinyitottam szemeim, Niall vészesen közeledett hozzám, derekamnál fogva karjaiba zárt. Egyszeriben lefagytam, nagyokat nyeltem, kezeivel hátam simogatta. Zihálva a hajába túrtam, mire Niall felnyögött. Tehát meg van a gyenge pontja. Szemim ajkait vizsgálták, amikor elváltak egymástól, oldalra hajtotta fejét, ajkaink összeértek azonban elhúzódtam, hogy szemébe nézhessek, ezzel teljesen kikészítve Őt, ezen csak halkan kuncogtam.

- Akkor mi történt, ami miatt reggel zavarban voltál? – kérdeztem tőle mosolyogva.

- Körülbelül az, ami most, csak kicsit tovább jutottunk. – nyalta meg száját, és ajkait enyémnek tapasztotta. Kezeim ismét megtalálták szőke tincseit, és gyengéden meghúztam őket, mire a válasz halk nyöszörgés volt. Nyelve utat törtek, és találkoztak az enyémmel. Egy pillanatra elváltunk egymástól levegőért kapkodva.  Váratlanul egy gondolat zavarta meg agyam pillanatnyi örömét, ha Niall mindenre emlékszik, akkor miért nem közölte velem? Helyette hagyta, hogy marcangoljam magam a történtek miatt. De miért is foglalkoznék most ezzel, ha itt ez a csodálatos fiú, aki minden egyes nap levesz a lábamról. Gondolatmenetemből kizökkentett, ahogy Niall felkapott és megpörgetett, hosszú perceken át csak öleltük egymást. Lefektetett az ágyra és felém hajolt, kezeimmel arcát simogattam.

-Még nem kaptál választ a kérdésedre, amit tegnap tettél fel, csak Liam megzavart.

- Igen? – lehelete súrolta arcom.

-Nézd, hosszan tudnám sorolni, hogy mi zavar benned, mondjuk, hogy hajnali kettőkor ne kelts fel, mert te éhes vagy, de egyszerűen képtelen lennék elmagyarázni, hogy miért szeretlek mégis annyira. Talán a csodaszép szemeid teszik- nyomtam egy puszit az arcára- vagy az elbűvölő mosolyod- egy puszit a másik oldalra- vagy a magával ragadó személyiséged. – egy puszit kapott a homlokára. - Az a mérhetetlen kedvesség, ami benned lakozik. – Adtam egy puszit az orrára, amire édesen elmosolyodott. - Egyszerűen csak szeretlek. – Forrón megcsókoltam, és a fülébe súgtam. - Remélem ez a válasz megfelel. –Igen, kimondtam azt a szót, amit mindeddig elfojtottam magamban, ám most határozottan hangoztattam. Csodálatos szemei csillogtak, és elárulták a jelenlegi elérzékenyülését. Fejét oldalra döntötte és csak mosolygott.

- Hogy megfelel-e? Tökéletes. – adott egy lágy puszit számra, majd tovább folytatta. 

- El sem tudod képzelni, mióta várok erre a pillanatra. Amikor először a szemembe néztél tudtam, hogy ez több mint barátság lesz. De elmélyült a kapcsolatunk, és egyre jobban éreztem azt, hogy te tényleg igazi barát vagy. Nem szerettelek volna elveszíteni. Féltem, hogy ha bevallom érzéseim, elhagysz. –  Niall szavai hallatán elérzékenyültem és magamhoz szorítottam.  Könnyek szöktek a szemembe, majd elhúzódtam tőle.

- Sosem hagylak el, én nem fogom azt tenni veled, mint Ő! – letöröltem könnyeit, majd egy lágy csókot adott a homlokomra, jelent pillanatban ez sokkal többet jelentett, mint egy átlagos csók. Pár perce feküdhettünk az ágyon egymás karjában, amikor valaki belépett az ajtón, nem igazán láttam ki az, a hirtelen jött fénytől, csak alakjából tudtam következtetni. Ám nem szólalt meg, csak hallottam, ahogy hangosan kifújja a levegőt, majd bezárja maga után az ajtót. Ebből a reakcióból ítélve nem nagyon szívlelte a dolgot az illető…