3. fejezet

Sajnálom...

Mély levegőt vettünk, és lassan fújtuk ki a jóllakottságtól. Azt hiszem nem kellett volna az a 20 szendvics, a jégkrém után. Mondjuk az is igaz, hogy a felét a mi ír barátunk falta fel, de sebaj. A kanapén feküdtünk mind a hárman. Én Niall lábát párnaként használtam, a lábam pedig Adele-on pihent.  Egy ideje bámultuk a plafont, néztük a végtelent. Jól esett egy kis csend, Niall pörgése mindig kifáraszt. Ez az egyik tulajdonsága a sok közül, amit szeretek. Ha rossz napom van, meg sem kérdezi, rögtön tudja, mit kell tennie. Képes és egy pillantásával feldobja a napomat. Mindig gondoskodik arról, hogy a körülötte lévő emberek jól érezzék magukat. Végre tudtunk egy kis időt szakítani egymásra, már nagyon hiányzott a társasága.

Halk szuszogásra lettem figyelmes a fejem fölött, felnéztem Niallra aki édesen aludt. Haja most is tökéletesen állt, puha ajkai egymáson pihentek. Hirtelen felcsillant a szemem, egymásra néztünk és rögtön tudtuk mi a dolgunk. Óvatosan felkeltem a kanapéról, majd kimentünk a konyhába és hoztuk tejszínhabot, amikor megráztam Adele megszólalt.

- És mivel piszkáljuk meg az orrát? – pislogott értetlenül.

- Én másra gondoltam. – vigyorogtam.

Levettem a szőkeség fejéről a sapkát, tele fújtam a tejszínhabbal, majd visszatettem és jól rásimítottam a hajára. Adele halkan kuncogott mellettem, és egy határozott mozdulattal kivette a kezemből a palackot, arrébb lökött és rajzolt egy bajuszt Niall-nak. Már nem bírtuk tovább, kitört belőlünk a nevetés, hogyan tud ilyen mélyen aludni? Nevetésünk megzavarta

az álomszuszékot. Lassan nyitotta ki szemeit, pislogott párat, majd megdörzsölte azokat.

- Mi olyan vicces? – húzta fel a szemöldökét mosolyogva.

- Áh, semmi különös, csak Adele mesélt egy vicces sztorit. - fordítottam a fejem bűntársam felé, aki próbálta visszafojtani nevetőgörcsét.

- Ja igen, ez egy roppant érdekes történet. Szóval az úgy volt, hogy élt egyszer az Óperenciás tengeren is túl, egy szőke ír fiú, akit álomba ringatott a hosszú nap fáradalmai. Két barátnője pedig úgy döntött megviccelik egy kicsit. Találtak a hűtőben egy tejszínhabos palackot. A történet végét pedig szerintem már te is kitalálod. – barátnőm feje már szinte vörös volt a nevetéstől, én pedig csak ültem a földön, térdemre hajtottam a fejem és nevettem. Niall levette a sapkáját és jóízűen nyalogatta a kezéről a fehér csodát, majd barátnőm képébe törölte. Vészesen közeledni kezdett felém Niall, amikor hirtelen felpattantam, majd futni kezdtem a szobám felé.

-Te sem menekülsz előlem! –kiálltott, miközben fel trappoltam a lépcsőn. Kicsaptam az ajtóm és nekitámaszkodtam. Azonban hiába próbáltam visszatartani, Niall erősebb volt. Én csak bebújtam a sarokba, mint egy kis óvodás, ő pedig elém guggolt. Rémült tekintettel néztem fel rá, ám még mindig nevettem.

- Na már nem is olyan vicces, ugye? –vigyorgott előttem. Rajzolt nekem szájat, bajuszt, szakállt, és ezt ruháim sem úszták meg.

- Na jó ezt megérdemeltem. –ültem le az ágyra. Megindult a fürdő felé.

- Ugye tudod, hogy ez volt a kedvenc sapkám? – dugta ki a fejét az ajtón, lebiggyesztett ajkakkal.

- Sajnálom, nekem pedig a kedvenc pólóm, ami tiszta eper szirupos lett, hála neked. – felálltam az ágyról, majd bementem én is a fürdőbe. - Mellesleg te már ma másodjára kensz össze, szóval ezt csak visszakaptad. - nyújtottam rá a nyelvem, azonban szemem megakadt felsőtestén. Póló hiányában tökéletes izmai kirajzolódtak a lámpa fényének köszönhetően. Nem tudom mennyi ideig bámulhattam, amikor két ujjával megérintette állam, s így tekintetünk egybefonódott.

Közelebb lépett hozzám, kezei lágyan simították karjaim, majd derekamon állapodtak meg.

Leheletét éreztem bőrömön, mellkasunk összeütközött, egyszerre mozogtak fel-le. Szívem egyhangú munkájából kitört, édes illata kábítószerként hatott rám. Minden egyes lélegzetvételünknél közelebb kerültünk ahhoz, hogy ajkunk találkozzon. Niall arcán apró pír jelent meg, amitől akaratlanul is elmosolyodtam. Ajkaink vészesen közeledtek egymáshoz.

Tudtam, hogy ha ez most megtörténik, nincs többé köztünk olyan, hogy barátság. Tudtam, hogy meg fogjuk bánni, de tetteink következményét vállalnunk kell. Nekem Niall-re szükségem van, a törődésére, megértésére, a folyamatos őrűltségeire, arra a felhőtlen örömére ami képes emberek ezreit felvidítani. A zsiráf rögeszméjére, az apró dolgaira, amik Őt egésszé teszik.

Szükségem van Niall-re. Még akkor is, ha éjjelek éjjelén felébreszt, mert ő éhes.

Nem dobhatom el mind ezt, egyetlen percért, egyszerűen nem éri meg.

Szőke hajába túrtam, kezem végig siklott tarkóján, majd az arcán állapodott meg. Nehezen kapkodtam a levegőt, szám kiszáradt, egyetlen érintésével olyan hatást gyakorolt rám amit még soha senki ezelőtt.

-Ugye tudod, hogy ezt nem szabad? – Arca égette kezem, homlokunk összeért. Tekintetünket egy pillanatra sem szakítottuk meg.

-Igen, tudom. – sütötte le szemeit. Azonban nem távolodtunk el egymástól. Ott álltunk, fejemet vállára hajtottam, kezemmel körbefogtam nyakát, Ő erősen szorított.

-Én… én sajnálom. – keservesen nyögdécselt.

Válaszul csak még jobban szorítottam, nem hibáztathatom emiatt, én ugyanúgy bűnös vagyok.  A vágy felülkerekedett rajtam, és nem tudtam kontrolálni önmagam. De eszem időben figyelmeztetett így semmi visszafordíthatatlan nem történt meg. Összezavarodtam, nem tudtam, hogy jelenleg örüljek, vagy bánkódjak emiatt.

Hüvelykujjammal végigsimítottam arcán, majd egy lágy puszit nyomtam orra hegyére.

Elhúzódtunk egymástól, amikor Niall-nak rezegni kezdett zsebe.

-Sajnálom, de rohannom kell. Majd holnap hívlak. – zavartan adott egy puszit az arcomra, majd elment.

A nap hátralévő részében, nem történt semmi említésre méltó. Elvégeztem az esti teendőimet, majd álomra hajtottam fejem. Nehezen aludtam el, agyam pörögött. Miért érzem ezt? Mintha szívem erős civakodásba kezdene eszemmel, amiért nem tapasztalhattam meg, Niall édes csókját, puha ajkai harcát az enyémekkel. Sohasem történhet meg, túl fontos nekem ahhoz, hogy elveszítsem egyetlen pillanatért cserébe. Talán csak a vágy pillanatnyi fellángolása miatt hagyott cserben eszünk. Ezt tisztáznunk kell, nem tehetünk úgy mintha mi sem történt volna. Egyáltalán mi ütött belénk? Ezelőtt sohasem történt ilyen…

Reggel hangos dörgésre ébredtem. Hurrá, már hiányoztál drága eső. Lassan nyitottam ki nehéz szemfedőim, visszadőltem az ágyra majd fejemre húztam párnámat. Hirtelen kicsapódott az ajtóm, kiugrottam ágyamból, majd Adele boldog és egyben izgatott személyére meredtem…