2. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a 2. részt, remélem tetszeni fog! Ha elolvastátok és tetszett, vagy találtok valami hibát, kérlek írjatok véleményt/kritikát ! Nagyon sokat jelentene nekem! Előre is köszönöm! :))  Adri xoxo

A pillanat...

*Adele szemszöge*

Vannak olyan pillanataink, amikor egyszerűen csak elsírnánk magunkat. Hatalmunkban állna megállítani az időt, s úgy tennénk azt, hogy senki ne lássa. Ez elég egyszerű mód lenne problémáink megoldására, csak hogy az élet nem így működik. Nem tehetjük meg mindig azt, amire tiszta szívből vágyunk…

Egy percre lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt, majd próbáltam megnyugodni…

Beletörődni abba, hogy bármennyire is szeretném, Ő sosem lehet az enyém. Csupán egy pillantásába belehalok, s ahogy lágy hangja megcsendül, én úgy térek magamhoz a pillanatnyi mámorból. De szívemen egyre mélyebb sebeket hagy, amikor tudatosul bennem, hogy rajongásom iránta hiábavaló, Danielle szépsége mellett eltörpülök.

Hirtelen könnyek szöktek a szemembe, s fénysebességgel gördültek le arcomon. Minden egyes könnycseppem tükrözte pillanatnyi összeroppanásom. A fájdalom marta arcom, s nem tehettem ellene semmit. Valóban lehetséges ez? Olyan ember iránt táplálni ilyen mély érzéseket, aki még csak észre sem vesz? 

Még előttem van az a csodálatos este, amikor színpadról pillant le rám, s mélyen szemembe néz, hangjával szívembe égette azokat a sorokat…

„ I’m weaker My words fall and they hit the ground.

Oh life, come on head, don’t you fail me now?

I start to say, I think i love you, but i make no sound.

You know ’couse all my life, I’ve been waiting for a girl like you to come around.”

A pillanat, amikor először néztem rá férfiként… szívem kényszeríti az eszem újra és újra lejátszani azt a felejthetetlen éjjelt. Az ott benn, nem hagy nyugodni, örökre bezártam oda, szívem legkisebb zugába, ahol nem találja meg senki.

 Nem tudom akkor azt miért tette, de soha többet nem nézett rám olyan csillogással a szemében.

Ez a bizonyos este, akkor történt, amikor szakítottak Danielle-el. Ezért ezt többet nem hoztuk fel, mert mind a ketten tudtuk, hogy azt akkor a szíve mélyén Daninak szánta.

S hiába kértem volna tőle a lehetetlent, ha szíve más miatt dobog oly hevesen. Legbelül ez az érzés folyamatosan marcangolja lényemet, s nekem már csak a remény maradt, ez éltet.

Gondolatmenetemet a kintről beszűrődő hangok zavarták meg. Gyorsan megtöröltem nedves arcom. Majd megpróbáltam összeszedni magam.

Ahogy kiléptem az ajtón éreztem, ahogy a nap sugarai csiklandozzák bőröm. Majd egy vékony, de éles hangot hallottam meg, mely a nevem kiáltotta. Körbe néztem az utcán, s mikor megpillantottam Audrinát, valamint a mellette haladó Niall-t, megtorpantam. Mi van, ha Audrina észreveszi, hogy sírtam? Nem hiányzik sem a faggatózása, sem az alapos fejmosása, mikor rájön mi is okozta szomorúságom. Így hát visszahátráltam, elővettem a telefonom, és küldtem egy sms-t Audrinának, hogy nem igazán érzem jól magam így kihagyom a mai programot. Válaszát meg sem vártam, levágtam magam a tv elé, majd bekapcsoltam, s kerestem volna egy értelmes csatornát, de nem találtam. Idegesen fújtam ki a levegőt, le kell hogy nyugodjak. Gondoltam sétálok egyet, az sosem árt.

Az utcán nyüzsögtek az emberek, akaratlanul is meghallottam beszédjük témáját. Van, aki a reggeli szerencsétlenségét vázolta, van, ki szerelmi bánatát osztotta meg a másikkal. Van, aki bájcsevegett egy közeli ismerőssel, de szemében tükröződött a bánat, az a féle bánat, ami nap mint nap lányok ezrei lelkét semmisíti meg. Az a bizonyos érzés, amit hosszú sorokon át ecseteltem. Ez az egy valami vígasztalt, nem vagyok egyedül.

A kellemes tavaszi szellő súrolta vállamra omló hajam, hosszú tincseim eleinte harcoltak ellene, majd feladták s a lány szellő hátrasodorta. Pár perce sétáltam, mikor éreztem,hogy oldalról valaki meglök, majd halad tovább mintha misem történt volna.

Kössz!- kiáltottam utána, de ezt már nem hallotta.

Hirtelen a Temze partjai felé vettem az irányt, az a gyönyörű látvány mindig megnyugtat.

A lassan haladó hajók, a szelíd hullámok, melyek olykor-olykor vadul összecsapnak.  A hatalmas Big Ben, a London Eye-ról már nem is beszélve. Már alkonyodott, s a szebbnél szebb épületek vonalai kirajzolódtak. Imádom Londont.

A lágy fuvallat egyre erősebbé vált, így jobbnak láttam haza indulni. A folyó partján haladtam végig, mikor megpillantottam valamit az egyik padon. A nap fénye megcsillant rajta. Így hát közelebb mentem, meggyőződni róla, hogy mi az. 

*Audrina szemszöge*

 Miután megkaptam az sms-t Adele-tól, miszerint nem tart velünk, már nem volt kedvünk állatkertbe menni. Felvetettem egy ötletet Niall-nak, hogy jöjjön fel hozzánk elhülyéskedünk.

Így most itt vagyunk, és épp szendvicseket csinálok ennek az éhenkórásznak.

-Mondtam már hogy a szendvicseid isteniek? –beszélt tele szájjal Niall.

-Igen már mondtad kb. ezerszer! De egyébként neked mindegy ki csinálja csak egyél!- nevettem.

-Ez nem igaz! Csak is a te általad készített kaját eszem meg!- nézett sértődötten.

-Ja igen, meg amit anyud, vagy az összes többi létező ember készít! – húztam fel a szemöldököm. Sosem értettem, hogy egy emberbe hogy fér ennyi kaja?!

A következő pár órában filmeket néztünk, éppen az Igazából szerelmet néztük, mikor megszólaltam.

-Niall, nekem most azonnal szükségem van fagyira!!! – ugrottam fel, majd odaszaladtam a hűtőhöz. – Jaj, ne már, pont ilyenkor nincs itthon fagyi?  –csuktam be a hűtőt szomorúan.

-De csinálhatunk! – dobta fel az ötletet Niall. – Csak egy kis gyümölcsre van szükségünk, és szirupra.- csapta össze tenyerét.

-Óh az van itthon! Jajj de imádlak Niall Horan! – lelkesedtem fel. Majd nyomtam egy barackot a fejére.  Kikészítettem a gyümölcsöket, majd elkezdtem meghámozni őket.

-Vedd már elő légy szíves aaaaaaaaaaaaaa szirupot! – nyújtottam meg az a betűt.

-Oké előveszem aaaaaaaaaaa szirupot. – nevetett Niall. Kivette letette az asztalra, majd a szemembe nézett, és vigyorgott.

-Na azt merészeld! Addig élsz Horan!!! – szűkítettem össze szemeim.

Egy határozott mozdulattal felkapta, rám célzott, majd megnyomta a szirupos palackot. Elkezdtem futni körbe az asztal körül, de hiába Ő gyorsabb volt.

Először a fejemet öntötte el az epres finomság, majd tetőtől talpig tiszta ragacs lettem.

Idegesen pillantottam Niall-re, aki hasát fogta a nevetéstől.

- Na gyere ide had adjak egy nagy ölelést! –futottam hozzá, ezúttal én voltam gyorsabb nem menekült karjaim elől.

- Megjöttem! – lépett be az ajtót Adele.

- Menekülj!!!- majd kiszabadult karjaim alól, és már ott sem volt.

- Nyugi téged nem bántalak. – vigyorogtam Adele-ra.

- Aha persze, mint reggel? – húzta félre száját.

- Na jó én megyek átöltözöm és azt hiszem le is zuhanyzom. – mutattam a sziruptól piros hajamra.

Felmentem a szobámba és már 20 perc múlva kész is voltam. Mire lementem Niall már kész volt a jégkrémekkel, már csak arra vártunk, hogy megfagyjon. Hát mit ne mondjak a várt eredmény nem maradt el, nagyon ínycsiklandozó volt, de az íze ennél is jobb.