4. fejezet

what happened...?

Hirtelen kicsapódott az ajtóm, kiugrottam ágyamból, majd Adele boldog és egyben izgatott személyére meredtem. Csillogást fedeztem fel szemeiben, amit az elmúlt hónapokban csak a könnyek voltak képesek kreálni. Próbáltam a legapróbb dolgokra is oda figyelni, hogy semmi ne legyen lelki nyugalma útjában. Kisebb - nagyobb sikerekkel ezt véghezvittem, azonban egy valami még mindig hiányzott az életéből, jobban mondva két dolog. Kísérletet tettem ezeket elfeledtetni vele, de ebben elbuktam. Én magam nem tudtam pótolni a szerelmet, és az anyai szeretetet. Erre nem voltam képes, pedig bármit megtettem volna, hogy a legjobb barátnőmet, akit szinte már testvéremnek tekintek, boldog legyen. Igen bár csak egy rossz vicc lenne, és édesanyja még mindig az élők között tartózkodna. Mindennek egy szerencsétlen baleset az oka. Gondolataimat gyorsan elhesegettem, mikor kezek csattintottak szemeim előtt. Homályosan láttam, Adele szavai agyamig nem jutottak el, csak bambultam magam elé. Megráztam a fejem, és egy mérges tekintettel álltam szemben.

- Figyelsz te rám egyáltalán? – morogta.

- Mi? Igen, hogyne figyelnék. – hadartam eléggé furcsa grimaszokat vágva.

- Jó. Akkor mit mondtam az imént?- nézett rám kérdően Adele, de amint meglátta értetlen tekintetemet megforgatta szemeit és folytatta. – Harry hívott, hogy ma ráérünk-e. Nincs koncertjük egész hétvégén. Szóval délre itt lesznek, és azt mondta kényelmesen öltözzünk fel. Jaj, ugyan hová megyünk? – ugrált előttem.

- Mi? Délben? De hiszen akkor már csak fél óránk van, te jó ég így elaludtam? Fel kelthettél volna. -szaladgáltam a szobámban, mint egy őrült. Bezárkóztam a fürdőbe gyorsan megmosakodtam, fogat mostam. Mikor kijöttem Adele még az ágyamon ült.  – Te már készen vagy? – kérdeztem kapkodva.

- Igen én rendesen felkeltem, nem úgy, mint egyesek. Egyébként azért nem szóltam, mert most hívott. És nyugi, van időd. Legfeljebb várnak egy kicsit. – dőlt el az ágyamon.

- Oké, de mit vegyek fel? Egyébként azért örülsz ennyire mert ő is jön? – Kérdeztem tőle, de erre már nem válaszolt. Kinyitottam a szekrényem, ott álltam előtte körülbelül 10 percet, majd kivettem egy ejtett vállú pólót, és egy farmert. Gyorsan felvettem őket, majd feldobtam egy kis alapozót és szempillaspirált. Épp időben lettem kész, meghallottam a dudaszót, felhúztam az egyik bakancsom, hiszen a srácok figyelmeztettek, hogy kényelmesen öltözzünk. Adele már az ajtóban várt, megláttuk a fekete autót majd beszálltunk. A fiúk közül csak Niall, Harry és Liam volt ott. Rápillantottam Adele-ra, láttam, hogy elpirul, amikor Liam két puszival üdvözölte.

- Sziasztok. – vigyorgott ránk Harry. Niall mellette foglalt helyet az anyósülésen. Mi bevágtunk magunkat hátra, Adele került középre, kicsit zavarba is jött emiatt. Elképesztő mennyire odavan ezért a srácért, miközben tudja a sajnálatos igazságot, Liam Daniellt szereti. 2 éve ismerik egymást, sokszor voltak már együtt, és Adele képes csupán a jelenlététől zavarba jönni. Ránéztem Niall-ra, aki épp beszélgetett Harry-vel, gondolom érezhette, hogy bámulom mivel hátra pillantott és megmutatta fehér fogait. Ahogy tekintetünk találkozott egymással, szívembe hasított a fájdalom. Nagyokat nyeltem, amikor eszembe jutottak a tegnap történtek. Csak néztem magam elé, és próbáltam kizárni a fejemből azokat a képeket, amik a múlt éjjelre emlékeztetnek és visszatérni a jelenbe.

- Elárulnátok, hogy mégis hova megyünk? – dőlt a két ülés közé Adele.

- Hamarosan kiderül. - mosolygott hátra Niall. És megint. Megint azaz érzés. Mi van velem? Audrina fejezd be, hiszen az egyik legjobb barátod. Ez baromság. Nyugodj meg. Tudatában van annak, hogy milyen hatással van rám, és ezt ki is használja. Harry lefékezett, majd bejelentette, hogy megérkeztünk. Kiszálltam az autóból és egy hatalmas pusztával találtam szembe magam, megcsapott a tiszta, friss levegő, mely szöges ellentéte az otthoninak. A nap sugarai beragyogták a művetlen földet, a madarak vékony hangjukon csiripeltek. Oldalra pillantottam ahol egy farm volt, a többiek már elindultak csak én maradtam le, csodáltam a csendes vidéket. A madarak könnyedén repdestek apró szárnyukkal, felhőtlenül siklottak, boldogan. A szellő simogatta arcom, vele együtt mozgott testem is, egy pillanatra lehunytam a szemem, átadtam magam a vidéki nyugalomnak. Remegve fújtam ki a levegőt, amikor egy lágy érintést éreztem kezemen. Félve rebegtettem meg pilláim, tudtam, hogy Ő az. Nem mozdultam csak erősen szorítottam kezét. Felé fordítottam fejem, gyönyörű szemei rám nehezedtek. Képtelen voltam megszólalni. Kezét lassan arcomhoz emelte, végig simított rajta, majd magához szorított. Szavak nélkül is megértettük egymást. Kezemmel hajába túrtam, majd egy apró könnycsepp gördült le arcomon, ami Niall nyakán landolt. Kicsit elhúzódott tőlem, így rálátást kapott kétségbeesett személyemre. Arcomról lepuszilta a könnyeket, majd halkan a fülemhez hajolt.

- Te is azt érzed, amit én? – kérdezte remegő hangon, szívem torkomban dobogott. Pislogtam párat, majd lenéztem kezünkre, amik gyengéden fonódtak össze. Hogy azt érzem-e? Kétségen kívüli, hogy akárhányszor rám mosolyog, vagy akár csak rám néz olyasmi történik velem, amit én magam sem értek. Mintha teljesen más világba repítene, úgy érzem, képtelen lennék nélküle élni, ugyan akkor gyengének és sérülékenynek érzem magam, birtokában áll irányítani engem, egyetlen szavával megsérteni, vagy hihetetlenül boldoggá tenni.

Halk nyögés hagyta el a számat, majd ajkaim elváltak egymástól mikor szólásra nyitottam őket. Liam hangja ütötte meg füleim, majd zavartan felé fordultunk.

- Gyertek már! – kiáltott nevetve. Niall magával húzott, amíg én magamban szitkozódtam. Köszönöm Liam, tényleg. Mikor odaértem szúrósan ránéztem Liam-ra, majd észrevettem, hogy egy lovardában vagyunk. Sohasem lovagoltam még, na jó talán egyszer kiskoromban, de az egy kis póni volt, ezek a lovak pedig hatalmasak.

- Na lányok, válasszatok egy lovat, aztán nyomás! – vigyorgott ránk Harry.

- Mi? É-én nem. Még sohasem lovagoltam. – néztem rájuk rémülten.

- Akkor most fogsz… – válaszolt flegmán Liam. Amin nem kicsit meglepődtem, mi baja velem? A többiek is furcsa fejet vágtak, de annyiban hagytam az egészet, majd körbe néztem kicsit. Megakadt a szemem egy gyönyörű, fehér kancán. Oda sétáltam hozzá, végig simítottam puha szőrén, elég szelídnek tűnt, így kinyitottam a karámot. Niall segített kivezetni a helységből, majd segített felülni rá. Ijedten néztem távolodó alakjára.

-Ne hagyj itt, é-én félek. – szemeim kikerekedtek, azt sem tudtam hova kapaszkodjak. Niall kuncogott majd oda jött és segített rajtam. Kezdtem belejönni, így hát magamra hagyott.

A többiek szinte vágtattak, én még mindig kicsit feszélyezve éreztem magam. Úgy döntöttem inkább hagyom, és leszállok, amikor bele pottyantam a sárba. Idegesen álltam fel, majd visszavezettem a lovardába ezt a hófehér állatot. Leültem az egyik fa tövébe, és onnan néztem a többieket. Harry-nak is új volt ez az egész, szóval ő óvatosan baktatott. Meg akadt a szemem Adele-en és Liam-on. Feltűnően sokat voltak egymás társaságában. Lemaradtam valamiről?

Remélem Adele kétszer is meggondolja hogyan viszonyul hozzá, eddig Liam-mal semmi gondom nem volt. Eddig. Gőzöm sincs, mi ütött belé, lehet, csak hiányzik neki barátnője vagy csak túl feszült ma. A napfény ereje miatt lehunytam szemeim, és élveztem az egyedüllétet, már amennyire azt lehet élvezni. Kissé megugrottam amikor Niall lehuppant mellém.

- Na, milyen volt lovagolni? – mosolygott rám édesen.

- Hát, amit én műveltem az nem nevezhető lovaglásnak. – nevettem halkan. – De egészen megbarátkoztam azzal a szépséggel. - Pár percre csendben maradtunk, vártam, hogy Niall megszólaljon, de ehelyett ki szólalt meg? Liam.

- Na skacok elég volt ennyi mára. – leült mellénk, úgy éreztem most legszívesebben jól megmondanám neki a magamét. Szándékosan csinálja ezt?  Hátra döntöttem fejem, majd ki fújtam a levegőt. Niall tudta miért teszem ezt, és csak csendesen kuncogott. Megvártuk a többieket majd elindultunk. Útközben Harry felajánlotta, hogy a ma estét töltsük náluk, úgy is régen szórakoztunk együtt. Éppen a kanapén ültünk, szürcsölgettük az italunkat, amikor Zayn berakott egy zenét. Erre mindenki felpattant és csak , amit rázni lehetett. Én csak hátradőltem és néztem a hülyéskedésüket. Egyre több vodka csúszott le. Hirtelen felindulásból odasétáltam Niall-hez, mellkasa a hátamhoz ért, kezeinket összekulcsolta. Fülledt volt a levegő, egyre vontatottabban lélegeztünk. Az alkohol hatására kezdtem homályosan látni, úgy éreztem alig állok lábaimon, ha ő nem tartana erősen, a földön landolnék.
Csípőnk egyszerre mozgott ütemesen, nyakamra lágy csókokat nyomott, nedves ajkai érintésére egész testemben megborzongtam, illata elgyengített. Hátra fordítottam fejem, gyönyörű szemei elvarázsoltak. Homlokán apró izzadság cseppek jelentek meg, arcunk már csak pár milliméterre volt egymástól, orrunkat összeérintettük. Arcom égett ahogy gyengéden hozzám ért.  Niall halkan nyöszörgött, próbáltam visszatartani közelgő kirobbanásomat az irdatlan vágytól. Vágytam rá. Úgy, mint eddig soha, bár a szesz kezdett felülkerekedni rajtam, tudtam nem ez a megfelelő pillanat érzéseink tisztázására. Szerettem volna, ha ezzel most nem foglalkoznánk, élveznénk a pillanatot, a pillanatot, amit másodperceken belül meg fog zavarni valaki. Óvatosan arrébb csúsztatta arcomba lógó hajtincsem, ajkai hozzá értek fülemhez, majd suttogni kezdett.

- Gyere… - mondta alig hallhatóan, megragadta kezem majd maga után vonszolt.

***

Lassan nyitottam ki szemem, az ablakon beáradó fény elvakított pár másodpercre, megdörzsöltem a szemem, majd észrevettem ahogy egy puha kéz körül ölel.

- Audrina, ébren vagy? – szólítgatott rekedtes hangján. Nyöszörögve bólintottam egyet, majd futótűzként jutott el agyamig a tudat, hogy most ki karol oly védelmezően, mint aki bármelyik pillanatban elveszíthet.

Felültem az ágyban majd a mellettem fekvő Niall-ra pillantottam. Félmeztelen volt, szőke tincsei játékosan találkoztak egymással, de ez csak még elbűvölőbbé tette őt. Elképesztő, hogy pár napja eszembe sem jutott volna így gondolni rá. Ilyen szavakkal jellemezni őt. Nekem Ő a legjobb barátom volt, azonban rá kellett jönnöm, hogy ennél többről van szó. Csak reménykedni tudok benne, hogy az érzés kölcsönös, illetve hogy Niall tegnap arról az érzésről beszélt, ami ide benn nem hagy nyugodni. Gondolatmenetemből egy éles fájdalom szakított ki, fejemhez kaptam majd nyávogtam pár sort. – Mit keresel itt? És miért vagy félmeztelen? – néztem rá tanácstalanul.  

- Audrina ez az én szobám, és általában így szokásom aludni. – húzta fel szemöldökét.

-  Jó, akkor én mit keresek itt? – Bármennyire is próbáltam visszaemlékezni a tegnap történtekre, az utolsó kép az, hogy Niall és én elég közel kerültünk egymáshoz, súg valamit aztán magával húz, egy szobában vagyunk, vagy talán a fürdő? Nem, nem biztos vagyok benne, hogy az szoba volt, ezek szerint ez a szoba. És innentől teljes sötétség, se egy kép, se egy emlékfoszlány…

3. fejezet

Sajnálom...

Mély levegőt vettünk, és lassan fújtuk ki a jóllakottságtól. Azt hiszem nem kellett volna az a 20 szendvics, a jégkrém után. Mondjuk az is igaz, hogy a felét a mi ír barátunk falta fel, de sebaj. A kanapén feküdtünk mind a hárman. Én Niall lábát párnaként használtam, a lábam pedig Adele-on pihent.  Egy ideje bámultuk a plafont, néztük a végtelent. Jól esett egy kis csend, Niall pörgése mindig kifáraszt. Ez az egyik tulajdonsága a sok közül, amit szeretek. Ha rossz napom van, meg sem kérdezi, rögtön tudja, mit kell tennie. Képes és egy pillantásával feldobja a napomat. Mindig gondoskodik arról, hogy a körülötte lévő emberek jól érezzék magukat. Végre tudtunk egy kis időt szakítani egymásra, már nagyon hiányzott a társasága.

Halk szuszogásra lettem figyelmes a fejem fölött, felnéztem Niallra aki édesen aludt. Haja most is tökéletesen állt, puha ajkai egymáson pihentek. Hirtelen felcsillant a szemem, egymásra néztünk és rögtön tudtuk mi a dolgunk. Óvatosan felkeltem a kanapéról, majd kimentünk a konyhába és hoztuk tejszínhabot, amikor megráztam Adele megszólalt.

- És mivel piszkáljuk meg az orrát? – pislogott értetlenül.

- Én másra gondoltam. – vigyorogtam.

Levettem a szőkeség fejéről a sapkát, tele fújtam a tejszínhabbal, majd visszatettem és jól rásimítottam a hajára. Adele halkan kuncogott mellettem, és egy határozott mozdulattal kivette a kezemből a palackot, arrébb lökött és rajzolt egy bajuszt Niall-nak. Már nem bírtuk tovább, kitört belőlünk a nevetés, hogyan tud ilyen mélyen aludni? Nevetésünk megzavarta

az álomszuszékot. Lassan nyitotta ki szemeit, pislogott párat, majd megdörzsölte azokat.

- Mi olyan vicces? – húzta fel a szemöldökét mosolyogva.

- Áh, semmi különös, csak Adele mesélt egy vicces sztorit. - fordítottam a fejem bűntársam felé, aki próbálta visszafojtani nevetőgörcsét.

- Ja igen, ez egy roppant érdekes történet. Szóval az úgy volt, hogy élt egyszer az Óperenciás tengeren is túl, egy szőke ír fiú, akit álomba ringatott a hosszú nap fáradalmai. Két barátnője pedig úgy döntött megviccelik egy kicsit. Találtak a hűtőben egy tejszínhabos palackot. A történet végét pedig szerintem már te is kitalálod. – barátnőm feje már szinte vörös volt a nevetéstől, én pedig csak ültem a földön, térdemre hajtottam a fejem és nevettem. Niall levette a sapkáját és jóízűen nyalogatta a kezéről a fehér csodát, majd barátnőm képébe törölte. Vészesen közeledni kezdett felém Niall, amikor hirtelen felpattantam, majd futni kezdtem a szobám felé.

-Te sem menekülsz előlem! –kiálltott, miközben fel trappoltam a lépcsőn. Kicsaptam az ajtóm és nekitámaszkodtam. Azonban hiába próbáltam visszatartani, Niall erősebb volt. Én csak bebújtam a sarokba, mint egy kis óvodás, ő pedig elém guggolt. Rémült tekintettel néztem fel rá, ám még mindig nevettem.

- Na már nem is olyan vicces, ugye? –vigyorgott előttem. Rajzolt nekem szájat, bajuszt, szakállt, és ezt ruháim sem úszták meg.

- Na jó ezt megérdemeltem. –ültem le az ágyra. Megindult a fürdő felé.

- Ugye tudod, hogy ez volt a kedvenc sapkám? – dugta ki a fejét az ajtón, lebiggyesztett ajkakkal.

- Sajnálom, nekem pedig a kedvenc pólóm, ami tiszta eper szirupos lett, hála neked. – felálltam az ágyról, majd bementem én is a fürdőbe. - Mellesleg te már ma másodjára kensz össze, szóval ezt csak visszakaptad. - nyújtottam rá a nyelvem, azonban szemem megakadt felsőtestén. Póló hiányában tökéletes izmai kirajzolódtak a lámpa fényének köszönhetően. Nem tudom mennyi ideig bámulhattam, amikor két ujjával megérintette állam, s így tekintetünk egybefonódott.

Közelebb lépett hozzám, kezei lágyan simították karjaim, majd derekamon állapodtak meg.

Leheletét éreztem bőrömön, mellkasunk összeütközött, egyszerre mozogtak fel-le. Szívem egyhangú munkájából kitört, édes illata kábítószerként hatott rám. Minden egyes lélegzetvételünknél közelebb kerültünk ahhoz, hogy ajkunk találkozzon. Niall arcán apró pír jelent meg, amitől akaratlanul is elmosolyodtam. Ajkaink vészesen közeledtek egymáshoz.

Tudtam, hogy ha ez most megtörténik, nincs többé köztünk olyan, hogy barátság. Tudtam, hogy meg fogjuk bánni, de tetteink következményét vállalnunk kell. Nekem Niall-re szükségem van, a törődésére, megértésére, a folyamatos őrűltségeire, arra a felhőtlen örömére ami képes emberek ezreit felvidítani. A zsiráf rögeszméjére, az apró dolgaira, amik Őt egésszé teszik.

Szükségem van Niall-re. Még akkor is, ha éjjelek éjjelén felébreszt, mert ő éhes.

Nem dobhatom el mind ezt, egyetlen percért, egyszerűen nem éri meg.

Szőke hajába túrtam, kezem végig siklott tarkóján, majd az arcán állapodott meg. Nehezen kapkodtam a levegőt, szám kiszáradt, egyetlen érintésével olyan hatást gyakorolt rám amit még soha senki ezelőtt.

-Ugye tudod, hogy ezt nem szabad? – Arca égette kezem, homlokunk összeért. Tekintetünket egy pillanatra sem szakítottuk meg.

-Igen, tudom. – sütötte le szemeit. Azonban nem távolodtunk el egymástól. Ott álltunk, fejemet vállára hajtottam, kezemmel körbefogtam nyakát, Ő erősen szorított.

-Én… én sajnálom. – keservesen nyögdécselt.

Válaszul csak még jobban szorítottam, nem hibáztathatom emiatt, én ugyanúgy bűnös vagyok.  A vágy felülkerekedett rajtam, és nem tudtam kontrolálni önmagam. De eszem időben figyelmeztetett így semmi visszafordíthatatlan nem történt meg. Összezavarodtam, nem tudtam, hogy jelenleg örüljek, vagy bánkódjak emiatt.

Hüvelykujjammal végigsimítottam arcán, majd egy lágy puszit nyomtam orra hegyére.

Elhúzódtunk egymástól, amikor Niall-nak rezegni kezdett zsebe.

-Sajnálom, de rohannom kell. Majd holnap hívlak. – zavartan adott egy puszit az arcomra, majd elment.

A nap hátralévő részében, nem történt semmi említésre méltó. Elvégeztem az esti teendőimet, majd álomra hajtottam fejem. Nehezen aludtam el, agyam pörögött. Miért érzem ezt? Mintha szívem erős civakodásba kezdene eszemmel, amiért nem tapasztalhattam meg, Niall édes csókját, puha ajkai harcát az enyémekkel. Sohasem történhet meg, túl fontos nekem ahhoz, hogy elveszítsem egyetlen pillanatért cserébe. Talán csak a vágy pillanatnyi fellángolása miatt hagyott cserben eszünk. Ezt tisztáznunk kell, nem tehetünk úgy mintha mi sem történt volna. Egyáltalán mi ütött belénk? Ezelőtt sohasem történt ilyen…

Reggel hangos dörgésre ébredtem. Hurrá, már hiányoztál drága eső. Lassan nyitottam ki nehéz szemfedőim, visszadőltem az ágyra majd fejemre húztam párnámat. Hirtelen kicsapódott az ajtóm, kiugrottam ágyamból, majd Adele boldog és egyben izgatott személyére meredtem…

2. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a 2. részt, remélem tetszeni fog! Ha elolvastátok és tetszett, vagy találtok valami hibát, kérlek írjatok véleményt/kritikát ! Nagyon sokat jelentene nekem! Előre is köszönöm! :))  Adri xoxo

A pillanat...

*Adele szemszöge*

Vannak olyan pillanataink, amikor egyszerűen csak elsírnánk magunkat. Hatalmunkban állna megállítani az időt, s úgy tennénk azt, hogy senki ne lássa. Ez elég egyszerű mód lenne problémáink megoldására, csak hogy az élet nem így működik. Nem tehetjük meg mindig azt, amire tiszta szívből vágyunk…

Egy percre lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt, majd próbáltam megnyugodni…

Beletörődni abba, hogy bármennyire is szeretném, Ő sosem lehet az enyém. Csupán egy pillantásába belehalok, s ahogy lágy hangja megcsendül, én úgy térek magamhoz a pillanatnyi mámorból. De szívemen egyre mélyebb sebeket hagy, amikor tudatosul bennem, hogy rajongásom iránta hiábavaló, Danielle szépsége mellett eltörpülök.

Hirtelen könnyek szöktek a szemembe, s fénysebességgel gördültek le arcomon. Minden egyes könnycseppem tükrözte pillanatnyi összeroppanásom. A fájdalom marta arcom, s nem tehettem ellene semmit. Valóban lehetséges ez? Olyan ember iránt táplálni ilyen mély érzéseket, aki még csak észre sem vesz? 

Még előttem van az a csodálatos este, amikor színpadról pillant le rám, s mélyen szemembe néz, hangjával szívembe égette azokat a sorokat…

„ I’m weaker My words fall and they hit the ground.

Oh life, come on head, don’t you fail me now?

I start to say, I think i love you, but i make no sound.

You know ’couse all my life, I’ve been waiting for a girl like you to come around.”

A pillanat, amikor először néztem rá férfiként… szívem kényszeríti az eszem újra és újra lejátszani azt a felejthetetlen éjjelt. Az ott benn, nem hagy nyugodni, örökre bezártam oda, szívem legkisebb zugába, ahol nem találja meg senki.

 Nem tudom akkor azt miért tette, de soha többet nem nézett rám olyan csillogással a szemében.

Ez a bizonyos este, akkor történt, amikor szakítottak Danielle-el. Ezért ezt többet nem hoztuk fel, mert mind a ketten tudtuk, hogy azt akkor a szíve mélyén Daninak szánta.

S hiába kértem volna tőle a lehetetlent, ha szíve más miatt dobog oly hevesen. Legbelül ez az érzés folyamatosan marcangolja lényemet, s nekem már csak a remény maradt, ez éltet.

Gondolatmenetemet a kintről beszűrődő hangok zavarták meg. Gyorsan megtöröltem nedves arcom. Majd megpróbáltam összeszedni magam.

Ahogy kiléptem az ajtón éreztem, ahogy a nap sugarai csiklandozzák bőröm. Majd egy vékony, de éles hangot hallottam meg, mely a nevem kiáltotta. Körbe néztem az utcán, s mikor megpillantottam Audrinát, valamint a mellette haladó Niall-t, megtorpantam. Mi van, ha Audrina észreveszi, hogy sírtam? Nem hiányzik sem a faggatózása, sem az alapos fejmosása, mikor rájön mi is okozta szomorúságom. Így hát visszahátráltam, elővettem a telefonom, és küldtem egy sms-t Audrinának, hogy nem igazán érzem jól magam így kihagyom a mai programot. Válaszát meg sem vártam, levágtam magam a tv elé, majd bekapcsoltam, s kerestem volna egy értelmes csatornát, de nem találtam. Idegesen fújtam ki a levegőt, le kell hogy nyugodjak. Gondoltam sétálok egyet, az sosem árt.

Az utcán nyüzsögtek az emberek, akaratlanul is meghallottam beszédjük témáját. Van, aki a reggeli szerencsétlenségét vázolta, van, ki szerelmi bánatát osztotta meg a másikkal. Van, aki bájcsevegett egy közeli ismerőssel, de szemében tükröződött a bánat, az a féle bánat, ami nap mint nap lányok ezrei lelkét semmisíti meg. Az a bizonyos érzés, amit hosszú sorokon át ecseteltem. Ez az egy valami vígasztalt, nem vagyok egyedül.

A kellemes tavaszi szellő súrolta vállamra omló hajam, hosszú tincseim eleinte harcoltak ellene, majd feladták s a lány szellő hátrasodorta. Pár perce sétáltam, mikor éreztem,hogy oldalról valaki meglök, majd halad tovább mintha misem történt volna.

Kössz!- kiáltottam utána, de ezt már nem hallotta.

Hirtelen a Temze partjai felé vettem az irányt, az a gyönyörű látvány mindig megnyugtat.

A lassan haladó hajók, a szelíd hullámok, melyek olykor-olykor vadul összecsapnak.  A hatalmas Big Ben, a London Eye-ról már nem is beszélve. Már alkonyodott, s a szebbnél szebb épületek vonalai kirajzolódtak. Imádom Londont.

A lágy fuvallat egyre erősebbé vált, így jobbnak láttam haza indulni. A folyó partján haladtam végig, mikor megpillantottam valamit az egyik padon. A nap fénye megcsillant rajta. Így hát közelebb mentem, meggyőződni róla, hogy mi az. 

*Audrina szemszöge*

 Miután megkaptam az sms-t Adele-tól, miszerint nem tart velünk, már nem volt kedvünk állatkertbe menni. Felvetettem egy ötletet Niall-nak, hogy jöjjön fel hozzánk elhülyéskedünk.

Így most itt vagyunk, és épp szendvicseket csinálok ennek az éhenkórásznak.

-Mondtam már hogy a szendvicseid isteniek? –beszélt tele szájjal Niall.

-Igen már mondtad kb. ezerszer! De egyébként neked mindegy ki csinálja csak egyél!- nevettem.

-Ez nem igaz! Csak is a te általad készített kaját eszem meg!- nézett sértődötten.

-Ja igen, meg amit anyud, vagy az összes többi létező ember készít! – húztam fel a szemöldököm. Sosem értettem, hogy egy emberbe hogy fér ennyi kaja?!

A következő pár órában filmeket néztünk, éppen az Igazából szerelmet néztük, mikor megszólaltam.

-Niall, nekem most azonnal szükségem van fagyira!!! – ugrottam fel, majd odaszaladtam a hűtőhöz. – Jaj, ne már, pont ilyenkor nincs itthon fagyi?  –csuktam be a hűtőt szomorúan.

-De csinálhatunk! – dobta fel az ötletet Niall. – Csak egy kis gyümölcsre van szükségünk, és szirupra.- csapta össze tenyerét.

-Óh az van itthon! Jajj de imádlak Niall Horan! – lelkesedtem fel. Majd nyomtam egy barackot a fejére.  Kikészítettem a gyümölcsöket, majd elkezdtem meghámozni őket.

-Vedd már elő légy szíves aaaaaaaaaaaaaa szirupot! – nyújtottam meg az a betűt.

-Oké előveszem aaaaaaaaaaa szirupot. – nevetett Niall. Kivette letette az asztalra, majd a szemembe nézett, és vigyorgott.

-Na azt merészeld! Addig élsz Horan!!! – szűkítettem össze szemeim.

Egy határozott mozdulattal felkapta, rám célzott, majd megnyomta a szirupos palackot. Elkezdtem futni körbe az asztal körül, de hiába Ő gyorsabb volt.

Először a fejemet öntötte el az epres finomság, majd tetőtől talpig tiszta ragacs lettem.

Idegesen pillantottam Niall-re, aki hasát fogta a nevetéstől.

- Na gyere ide had adjak egy nagy ölelést! –futottam hozzá, ezúttal én voltam gyorsabb nem menekült karjaim elől.

- Megjöttem! – lépett be az ajtót Adele.

- Menekülj!!!- majd kiszabadult karjaim alól, és már ott sem volt.

- Nyugi téged nem bántalak. – vigyorogtam Adele-ra.

- Aha persze, mint reggel? – húzta félre száját.

- Na jó én megyek átöltözöm és azt hiszem le is zuhanyzom. – mutattam a sziruptól piros hajamra.

Felmentem a szobámba és már 20 perc múlva kész is voltam. Mire lementem Niall már kész volt a jégkrémekkel, már csak arra vártunk, hogy megfagyjon. Hát mit ne mondjak a várt eredmény nem maradt el, nagyon ínycsiklandozó volt, de az íze ennél is jobb.

1. fejezet

Bevezető

-Audrina kelj már fel!-mondta kétségbeesett hangon barátnőm.

Hét ágra sütött a nap. Lassan nyitottam ki a szemem, majd megdörzsöltem a fény ereje miatt.

-Jajj Adele mi az már? Hajnali 8 óra van. – néztem rá a telefonomra.

- Nem találom a karkötőmet. Tudod amit apától kaptam, anyu halála után- mondta könnyezve.

Tudtam hogy ez neki mennyire fontos, szóval gyorsan kiugrottam az ágyból majd gőzerővel keresni kezdtük. Mindenhol megnéztük, még a kukában is, sikertelenül.

-Hát ez elveszett- mondta keservesen.

-Nyugi, lehet, hogy apukádnál hagytad tegnap. Felhívtad már?

-Te jó ég, lehet!- mondta és már ugrott is telefonjáért.

Adele és én már 1 éve összeköltöztünk, érettségi után. És elhelyezkedtünk egy cégnél, ahol modelleket, hírességeket fotóznak.Amíg ő beszélt telefonon, elmentem a fürdőbe rendbe szedni magam. Megmosakodtam, hajam felfogtam, és egy enyhe sminket feldobtam. Kinyitottam az ajtót és egy boldog szempárral találtam szembe magam. Sokat sejtően nézett rám, majd egyszerűen besétált a fürdőbe majd magára zárta az ajtót. Nem törődtem vele, gondoltam csak hülyül.

-Na meglett a karkötő?-kiabáltam a fürdőbe

-Igen meglett, apa megtalálta a mosdóban tegnap, de fogalmam sincs hogyan került oda. Nem is tudom mit csináltam volna ha elveszik-válaszolt.

-Igen tudom, hogy sokat jelent számodra. Adele az előbb mi volt az a nézés?-kérdeztem tőle, miközben a telefonomat kerestem.

-Ugyan semmi, csak kaptál egy SMS-t.-nevetett

-Milyen SMS-t, és hol a telefonom? Nyisd ki az ajtót!-dörömböltem az ajtón.

-Mondd csak, ki az a Chris? – nyitotta ki az ajtót mosolyogva.

-Miért, mit írt?-vettem ki a telefont kezéből. Megnéztem mit írt, majd zsebre vágtam, és leültem a laptop elé.

-Na mondd már!-ült le mellém.

-Semmi közöd hozzá! És amúgy is teljesen mindegy.- húztam az agyát.

-Szerintem nem olyan mindegy, ha ma találkozni akar veled.- dőlt hátra.

-Istenem, ő az unokatesóm te okos!-nevettem, ránéztem és láttam, hogy durcás képet vág.

Fel álltam a laptop elől és ráugrottam, majd csikizni kezdtem. Mire ő őrült sikítozásba kezdett.

-Ne már Audrina, csak ott ne! – visítozott mikor elkezdtem csikizni az oldalát.

Kb 10 percig csikiztem amikor láttam, hogy már éppen elég volt, abba hagytam, felálltam kihúztam magam, majd egyszerűen csak elsétáltam. Éppen a konyhába tartottam, amikor Adele hirtelen elém ugrott.

-Ne hogy azt hidd ezt megúszod! Akkor csapok le rád, amikor a legkevésbé számítassz rá!-grimaszolt, nevetve,

-Aha, oké már alig várom- nyújtottam rá a nyelvem.

Kinyitottam a hűtőt, de abban szinte semmi nem volt, így sütöttem egy kis palacsintát. Éppen az utolsónál tartottam, amikor Adele jelent meg, és leült az asztalhoz.

-Segíthetek valamiben? Halálra unom magam- nyávogott

-Persze, töltsd meg a palacsintákat. De legyen nutellás is! Ja és lekváros is!

-Minek lekváros? Ki nem állhatod, ahogy én is. –fintorgott mellettem.

-Még az este küldött egy sms-t Niall, hogy reggel beugrik egy kicsit. Szóval, nyugi nem neked lesz!- nevettem

Igen Niall Horan-ről beszélek, a One Direction egyik tagjáról. Még az X-Factor ideje alatt ismertük meg egymást, az egyik adás alatt, oda mentem fényképet csinálni vele, majd beszélgetni kezdtünk és így tovább. Nagyon jó haverok lettünk mind az 5 fiúval. Sokan azt hiszik, hogy a híresség és a pénz elvette az eszüket és nagyképűek, de ez egyáltalán nem így van. Ugyan olyanok maradtak mint a tehetségkutató alatt, vagy talán még hülyébbek, de az sosem árt.

-És csak magába jön?- kérdezte, miközben nyomta magába a palacsintát.

-Hát nem említette hogy jönne Liam. –válaszoltam neki.

-Én egy szóval nem említettem Liamot!-mondta felháborodva.

-De rá gondoltál-erre csak mosolygott egyet. De láttam szemében az elkeseredettséget.

Adele már pár hónapja többet érez Liam iránt, mint kellene, de ezt esze ágában sincs elmondani senkinek, egyedül én tudok róla. Ő úgy gondolja, hogy teljesen felesleges lenne bevallani neki, az érzéseit hiszen Liam Danielle-t szereti, és ő nem szeretne közéjük állni, bármennyire is komolyak az érzései iránta. Ebben teljesen egyet értek vele.

Kész lettem a palacsintákkal, amikor csengettek. Kiabáltam egyet, hogy nyitva,  majd betoppant rajta Niall. Szőke haja, most is tökéletesen állt, egy farmer és egy piros póló volt rajta.

-Jó reggelt hölgyeim- jött oda hozzánk, és adott két-két puszit.

-Szia szőkeség- köszöntöttem mosolyogva.

Barátnőm csak biccentett egyet a fejével majd elsétált, és leült a tv elé.

-Ennek meg mibaja?-suttogta Niall.

-Ömm, semmi csak rossz napja van-válaszoltam.

-Ó, palacsinta! Lekváros?-nézett boci szemekkel.

-Igen az is van- nevettem

Niall gyorsan befalta a palacsintákat, majd felvetette hogy mennyünk el az állatkertbe, úgy is régen voltunk. Evvel mind a ketten egyetértettünk, gyorsan felszaladtam a szobámba átöltözni. Egy barack színű farmer, és egy fehér csipkés felső mellett döntöttem.

Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe, aztán elindultunk. Gyorsan írtam egy sms-t Chrisnek, hogy találkozzunk az állatkert előtt.