9. fejezet

9. fejezet

Pár perc szenvedély

Ráérősen pakolgattam a szobámban, miközben kellemesen hallgattam az esőcseppek kopogását a párkányon. A folyamatos esőzést már megszoktam, az esernyő alapvető kellék, amely mindennap a táskám aljára dugok, remélve, hogy nem lesz rá szükség. Ellenben Adele-lal, aki még a mai napig irtózik a sötétségtől, és a vihartól. Egész testem beleremegett egy hatalmas villámba, amely a szívbajt hozta rám. Ijedtemben eldobtam az összes kezemben lévő sminkes kelléket, és ezek az sem segített, hogy az én egyetlen lakótársam berontott a szobámba, úgy mint egy őrült. Idegesen guggoltam le, és szedtem fel a szemceruzát, ami szép kis foltot hagyott a szőnyegemen. Oldalra néztem, és egy nagy, a takarómból kreált hegyet pillantottam meg, melyből csak pár apró lábujjacska kandikált ki.

- Ideje lenne hozzászoknod ehhez az időjáráshoz, vagy legalább próbáld meg elkerülni ezeket a pánik rohamokat. Nem leszek itt midig, hogy megnyugtassalak.- bújtam oda barátnőm mellé. 

- Ahogy a múltkor sem - panaszkodott mellettem, mint egy hisztis óvodás, majd lerántotta magáról a takarót.

- Épp erről beszélek, akkor szerencséd volt, hogy épp erre járt Nicole! - löktem kicsit oldalba. Ki pillantottam az ablakon, és a szemeim kikerekedtek, ha eddig esett, akkor most ránk szakad az ég.

- Ööö, aha, persze. Még jó! - nyögdécselt, majd kínos nevetésbe kezdett, amit azonnal kiszúrtam.

- Te meg mit rej... * One way, or another, I'm gonna find ya * - mondatom nem tudtam befejezni, az éjjeli szekrényemen lévő telefon miatt, ami mindig olyan jól tud időzíteni. A képernyőn Niall neve virított, ezért rögtön fel is vettem. - Szia. Miért? Oké, megkérdetem. - Audrinára néztem. aki értetlenül hallgatta beszélgetésem. - Hogy nyolckor? Persze, nekünk jó. Audrina figyelj csak, mára ne tervezz semmit, megyünk Niall-höz.

- Mi? Neeeeeeeeem éééééén neeem megyeeek! - suttogott őrülten előttem, de nem reagáltam rá.

- Ó! De hogy is, nagyon szívesen jön, de vigyünk valamit? Oké, szia, puszi! - Épphogy letettem, barátnőm mérges arcával találtam szemben magam. Elnevettem magam, majd folytattam a pakolászást. Pár óra otthoni munka után, elkezdtem készülődni. Feltettem egy enyhe sminket, egy farmer short, egy fehér, csipkés top, és egy fekete Vans cipő mellett döntöttem. Felkaptam a táskám, beledobtam a telefonomat, és még pár pipere dolgot, majd szóltam Adele-nak, és már indultunk is.

Félúton meg kellett állnunk, mert pirosra váltott az egyik közlekedési lámpa. Türelmetlenül doboltam a kormányon, miközben az ablaktörlő ide-oda ugrált. Adele-ra pillantottam, aki éppen a nadrágján lévő hatalmas szakadást babrálta. Felsője egy bő, hatalmas kék cicaszemekkel, orral és szájjal díszített. Ezen elnevettem magam, mire ő is felfigyelt.

- Mi az? - nézett rám értetlenül, miközben egy tincset füle mögé tett.

- Semmi. - kuncogtam a kezembe - Na várod már, hogy láthasd Niall-t? - mosolyogtam rá.

- Niall-t? Miért kéne nekem látni Niall-t? - fintorgott értetlenül, majd én is felfogtam mit mondtam.

- Ja bocsi, Liamot. - vigyorogtam rá szélesen, mire ő csak a fejét fogta, nevetését visszafojtva.

- Remélem, nem jön. - nézett ki az ablakon, majd a lámpa sárgára váltott majd zöldre, és már gurultunk is tovább.

- Lemaradtam valamiről? - kérdeztem, a zebrán átkelő gyalogosokra figyelve.

- Nem. semmiről. Egyszerűen felfogtam a tényt, hogy Danielle igen is létezik, és hiába erőlködöm, ennek semmi értelme. - magyarázott a kezével mutogatva, de félszememmel figyeltem arckifejezését is, ami elég meggyőzőnek tűnt, ezért nem firtattam tovább, bár elég furcsának tűnik ez a hirtelen megvilágosodás.

Az út további része nyugisan telt, és szótlanul egészen addig, amíg egy kereszteződésben elém nem hajtott egy fekete BMW. Azonnal rátapostam a fékre, hirtelen azt sem tudtam mi történik, csak egy kopasz férfi szállt ki az autóból ordibálva. Nem értettem mit beszél, tisztán látszott rajta, hogy nem éppen józan. Egy jó ideje mondta a magáét, és rángatta a kocsi ajtaját, mi pedig idegesen ültünk a kocsiban. Jobbnak láttuk, ha nem szállunk ki. Elindulni azonban nem tudtunk, mert a kocsi előttünk, a hátunknál felsorakozva az autók, reménytelen.

- Ostoba, szőke agyú lotyók! Még vezetni sem tudtok? - repült egy jó adag nyál a kocsi ablakára, a fröcskölős szájú, idegbeteg és ráadásul részeg sofőrtől. Ezt megelégelve szálltunk ki, szinte egyszerre a járműből, ajtaját becsaptam majd a fülemhez tettem a telefonom.

- Ha most rögtön nem fejezi be, hívom a rendőrséget! - fenyegettem meg, hamisan.

- Miről beszélsz? Te törted össze a kocsimat! - jött közelebb hozzám, mire meg sem mozdultam. Féltem ugyan, de próbáltam leplezni a határozottságommal. 

- Igen? Én egy karcolást sem látok a maga autóján, amit nyilván nem tisztességes úton megszerzett pénzen vett. Ja és hagy jegyezzem meg, hogy mellesleg maga részeg. Nem is kicsit. Az egyetlen aki megütheti a bokáját az maga! Nos, vagy eláll az útból vagy már hívom is. -álltam a pasas szúró tekintetét. mire ő bepöccent és elindult felém.

- Hé, álljon csak meg. - szólt utána Adele, mire a férfi megfordult, barátnőm pedig nemes egyszerűséggel ágyékon rőgta, pont bele a közepébe. Meglepődve néztem, hiszen nem rég még Liam miatt sírdogált, most meg már azon kapom magam, hogy egy kőkemény, magabiztos nő lett belőle. Nem bírtam ki nevetés nélkül, mikor a földön térdelve nyöszörgött. Összepacsiztunk arrébb álltunk a kocsijával, majd elhajtottunk. Az úton még nevetgéltünk rajta, majd mikor megérkeztünk Audrina arca ijedtnek, és védtelennek tűnt.

- Már megint esik. - szólalt meg, majd egy villámnál összerezzent.

- Mennyünk be! - utasítottam barátnőmet. Kiszálltunk, lezártam a kocsit, majd barátnőm felől halk motyogást hallottam, mitha azt mondta volna, hogy " ne legyen itt". Becsengettünk, és Harry nyitott ajtót, hatalmas mosollyal az arcán. Fekete farmer volt rajta, fehér póló, v alakú kivágással a mellkasánál. aminek köszönhetően jól látszódtak tetkói. 

- Sziasztok, gyertek beljebb. Hűha, cuki a felsőd. - mutatott Adelera, még nagyobb vigyorral, mint az előbb. Ledobtuk a táskánkat, majd bementünk a konyhába. Őt kerestem a szememmel, de nem láttam sehol.

- Ha a szívtipródat keresed, az emeleten van, a szobájában. - mondta Louis, sörrel a kezében.

- Oké. - mosolyogtam rá és már indultam is a lépcső felé, felérve sötétség fogadott, de egy kis botorkálás után elértem egy ajtóhoz. Bekopogtam, de nem jött válasz, ezért benyitottam, felkapcsoltam a villanyt, de sajnos ez csak a vendég szoba volt. Tovább mentem pár lépéssel, biztos voltam benne, hogy itt lesz Niall. Lassan lenyomtam a kilincset, majd bekukucskáltam. Az ágyán ült, a laptopjával az ölében, de amikor észrevette, hogy itt vagyok letette maga mellé. 

- Szia szépség. - nézett rám, avval az elragadó mosolyával.

Oda sétáltam hozzá, és hosszasan megcsókoltam. Póló hiányában, megvizsgálhattam izmos felsőtestét, beleharaptam a számba, szemébe néztem, majd megszólaltam.

- Máskor is lehetne hiányos az öltözéked. - jegyeztem meg hümmögve, mire ő csak elnevette magát. Beljebb ült az ágyon, maga mellé húzott, én pedig félig rajta feküdtem. Édes illatát mélyen beszippantottam. Olyan ez, mint amikor attól fosztanak meg, ami a legkedvesebb volt számodra, és csak hosszú idő után lehet újra a tiéd. Bár csak pár napja nem találkoztunk, iszonyatosan tud hiányozni ez a szőkeség. Az, ahogyan törődik az emberekkel, számára fontosak mások érzései, mindig azon törekszik, hogyan kedveskedjen az embernek, egyszerűen bámulatos.  Mellkasán, ujjaimmal köröket rajzoltam, lábam lábai között pihent. Így beszélgettünk hosszasan. Lágy simogatása, megnyugtató volt, az örökké valóságig tudtam volna vele csinálni a semmittevést. Még ha nem is addig, ettől kicsit tovább is tarthatott volna, mivel hangos kiáltás hallatszott lentről. Összenéztünk, majd egy nagyot sóhajtottunk majd felálltam. Megálltam az ágy előtt, és vártam, hogy ő is feltápászkodjon. Lezárta laptopja tetejét, felült, majd szorosan maga elé húzott. Lehajoltam, adtam a szájára egy lány csókot. Éppen elakartam húzódni, de a nyakamnál fogva visszatartott. Egy ártatlan pusziból, vad csókolózásba kezdtünk. Hátulról fogta combom, érintése forró volt, és gyöngéd. Térdem hajlatánál megállt a keze, majd az ölébe húzott, lábaim pedig dereka köré fontam. Szőke tincsei kényszerítették kezeim, hogy beléjük túrjak. Niall nyelve szép lassan utat tört magának, s mi úgy adtuk át magunknak a pillanatnak. Szívem mellkasomban szinte dübörgött, és könyörgött a folytatásért. Egyre szaporábban vettük a levegőt, kezei hátamon vándoroltak. Hajkoronám lomhán omlott vállamra, mely beárnyékolta heves tevékenységünket.

 Arcát kezeim közé vettem, és próbáltam visszatérni szellemileg, gondolva a többiekre, ugyanis bármikor benyithatnak. Aggodalmam hamar elmúlt, mikor ajkai nyakamhoz értek, forrón csókolták és harapták bőröm. Kényeztetése folyamatosan közeledett ajkaimhoz, állkapcsomnál tartott, mikor kissé magamhoz tértem, és megszólaltam. 

- Le kéne mennünk. - mondtam lihegve, miközben hüvelykujjam arcát  cirógatta.

- Csak...még...egy...kicsit - beszélt vontatottan, s mohón tapadt ajkaimra. Erősen tartott combomnál, majd óvatosan lefektetett az ágyra, fölém hajolt és a kulcscsontomnál folytatta amit abbahagyott. Kezei vállaim felett tartották testét, izmai megfeszültek, melyen kezeim kalandoztak. a levegő szinte izzadt a túlfűtöttségtől. Zavaró volt a pár centi távolság testünk között, nem bírtam tovább, megragadtam nyakát, lábaim összekulcsoltam felette, majd lehúztam magamhoz, s így már könyökölt felettem. Csókjai szenvedélyesek, vággyal telik ám mégis érzékiek. Minden egyes csókja, olyan számomra, mint egy adag levegő, szükségem van rá. Ujjaim tincseit súrolták, s szinte epekedtek azért, hogy meghúzhassák. Körmeim hátába mélyesztettem, majd végig húztam derekán. Erre Niall morgott egyet, és még erőteljesebben csókolt. A túloldalról hangos nevetés zavart meg, az éppen kibontakozó cselekvésünkben. Mellkasánál fogva eltoltam magamtól, mire meglepetten meredt rám.

- Mennyünk le, a többiek már biztos hiányolnak. - szavaimra elszontyolodott, lebiggyesztette ajkait, és olyan volt mint a kisfiú, aki épp nem kapott repetát s ezért szomorú. Adtam a szájára egy érzelmekkel teli csókot, amivel azt próbáltam közölni, hogy majd folytatjuk. 

- Rendben, de csak akkor, ha ma este nálam maradsz. - mondta sunyin vigyorogva. Felálltunk megigazítottam a ruhám, és a hajam, ő magára húzott egy pólót, megfogta a kezem majd elindultunk lefelé.

- Mondtam már, hogy jól áll a rövid naci? - húzogatta a szemöldökét, vigyorogva. 

- Nyugi, a rövidebbet neked tartogatom. - nevettem el magam, mire felcsillantak szemei.

- Tényleg? - pirult el kissé.

- Nem. - adtam egy puszit az arcára, és nevetve átkarolt a derekamnál.

* Adele szemszöge *

- De tényleg megrúgtad? - kérdezte nevetve Perrie, majd megérkezett a szerelmes pár is. Harry mellett foglalt helyet Niall, ölében pedig Audri.

- Uhh, az fájhatott - szisszentett fel Lou, érzékeny pontjára téve kezeit. Fél óra röhögés után, úgy döntöttünk megnázünk egy filmet, a többség a horror mellett voksolt, velem ellenben. Minden ilyesmi filmtől irtózok, de tőlem ez már megszokott. Harry kiválasztott egyet, berakta majd elhelyezkedtünk. A kanapén Zayn, Parrie, Lou és Eleanor. Niall és Audrina a fotelben, én és Harry a földön. A film felénél tartottunk, a főszereplő lány otthon maradt egyedül. Viharvolt, áramszünet, ijesztő körülmények, ráadásul egy pszichopata, aki gyilkol. Benyit az ajtón a férfi, hangos és ijesztő zenével alatta. És akkor nyitódott az ajtó, egy óriásit sikítottam, Harry nyakába ugrottam, mindenki halál nyugodtam ül, csak én és Perrie bámultunk rémülten az ajtóban álló Liamra. 

- Mi van itt? Miért néztek rám így? - tette fel a kérdést értetlenül, mire Zayn lecsitította, vette a lapot, hogy éppen egy  horror film kellős közepén vagyunk. Zavartam bámultam Liamra, kinek a tekintete találkozott az enyémmel, ekkor elmosolyodott, felénk sétált és leült csendesen Harry mellé. Motyogtam egy halk bocsi-t neki, kimásztam a képéből, és néztük tovább. A filmben épp egy erotikus jelenet következett, mivel a szomszédban buli volt. Lou és Harry persze rögtön hümmögtek és hahotáztak. Feszülten ültem egy helyben, és próbáltam nem ránézni valakire. Egy szúrós tekintetet éreztem magamon, oldalra fordítottam fejem, és Liam barna szemei meredtek rám.

- Mi az? - kérdeztem tőle fintorogva. ő csak nevetett, majd visszafordult. Megráztam a fejem, majd fújtattam egyet. Idegesen felálltam, és feloltottam a villanyt. Azonnal jöttek a "hé" , " na" , "oltsd már le!" szavak.

- Jól van na, nem kell leharapni a fejem. - besétáltam a konyhába, és végre itt világosság volt. Kivettem egy üdítőt, leültem a pulthoz, majd unottan szürcsölgettem, sós mogyorót rágcsálva, és ekkor megjelent Liam. Megforgattam a szemem, majd elfordítottam a fejem. 

-nem bírod a romantikát? - félre húztam a szám gúnyosan, majd feleltem.

- Ezt én is kérdezhetném, mivel te is itt vagy. - húztam fel a szemöldököm, majd leült elém.

- Félsz. Vagy nem? - vett egy marékkal a mogyoróból, majd elhúztam előle a tálat.

- És? - vettem el egy kék szívószálat, majd avval iszogattam tovább.

- Vihar plusz horror film. Számodra nem túl jó párosítás, már csak egy áramszünet kell és megint bepánikolsz. Attól is halálra rémültél, hogy beléptem az ajtón. - nevetett flegmán.

- Az csak a jelenet miatt volt. Különben is mit érdekel az téged, ha én éppen itt szorongok, vagy zokogok a félelemtől? Menny vissza, és idegesíts mást. - oda csúsztattam a kis tálat, felém hajolt és megfogta az állam.

- Biztos vagy benne, hogy nincs szükséged rám? - mosolygott rám, nyeltem egy nagyot, és válaszoltam.

- Nincs! - mondtam határozottan, mire ő egyre közelebb jött.

- Már pedig én itt maradok. - ajkai már csak pár centire voltak az enyémtől, akadozva vettem a levegőt, majd egyszeriben elkapott egy érzés, az az érzés, amelyet hetek óta próbálok elkerülni. Sikeresen építettem egy falat, amin Liam semmiféle csábereje nem juthat át, erre ő csinál egy ilyet, és meginog bennem a határozott NEM Liam iránt.