6. fejezet

you changed

- Sosem hagylak el, én nem fogom azt tenni veled mint Ő! – letöröltem könnyeit, majd egy lágy csókot adott a homlokomra, jelent pillanatban ez sokkal többet jelentett, mint egy átlagos csók. Pár perce feküdhettünk az ágyon egymás karjában, amikor valaki belépett az ajtón, nem igazán láttam ki az, a hirtelen jött fénytől, csak alakjából tudtam következtetni. Ám nem szólalt meg, csak hallottam, ahogy hangosan kifújja a levegőt, majd bezárja maga után az ajtót. Ebből a reakcióból ítélve nem nagyon szívlelte a dolgot az illető.

- Ez Liam volt? – néztem fel Niall-re, aki nagyon elgondolkozhatott, ugyan is nem válaszolt. – Hmm?- megrázta a fejét, majd rám figyelt.

- Tessék? – nézett rám gyönyörű szemeivel, miközben a mellkasán pihenő kezemet birizgálta.

- Az előbb Liam nyitott be? Elég nyugtalannak tűnt. - húztam félre a számat, Niall pedig a hajam húzgálta. – Aúú! – ütöttem a kezére.

- Igen ő volt az. Hát tudod, nem nagyon támogatja a kapcsolatunkat. Meg van róla győződve, hogy ha mi együtt lennénk, elhanyagolnám a bandát. Ezért szeretne elválasztani tőled, ami remélem soha nem fog bekövetkezni. – nyomott egy puszit a hajamba. Ami kicsit megnyugtatott, de Niall szavai elbizonytalanítottak. Szóval akkor neki ez a vallomás nem jelentett semmit? Mert nekem elég egyértelmű volt. Felültem, nagyot nyeltem majd szólásra nyitottam számat.

- Szóval akkor mi, vagyis…- dadogtam zavartan, majd fejemhez kaptam. Egy forró érintést éreztem ujjaimon, mely lehámozta arcomról azt. Egy elbűvölő mosollyal találtam szembe magam, derekamhoz nyúlt majd közelebb húzott magához, lábam összekulcsoltam derekánál. Gyengéden végig simított arcomon, tekintetünk mélyen egybefonódott. Édes illata elfeledtetett velem minden bajt, át adtam magam a pillanatnak. Orrunk súrolta egymást, forró leheletét éreztem arcomon, hideg ujjai tarkómon pihentek, amibe egész testem megremegett. Közelebb hajolt majd egy lágy, de szenvedélyes csókban forrtunk össze. Niall kezei a hátam kényeztették, majd a derekamon állapodott meg. Mikor elváltak ajkaink szaggatottan kapkodtuk a levegőt. Arcom izmai nem tudtak ellen állni a kísértésnek, akaratlanul is elmosolyodtam. Hihetetlen volt, amit akkor éreztem, mintha a gyomromban apró pillangók repdestek volna, eszem cserbenhagyott, gondolataim összevissza cikáztak fejemben. Mérhetetlenül boldog voltam abba a pillanatban, nem akartam, hogy vége legyen. Bármeddig képes lettem volna ott ülni az ölében, nézni gyönyörű szemeit, és azt az elragadó mosolyt.

- Ideje lenne lemennünk. – tolt félre egy tincset arcomból.

- Oké. – Lemásztam az ágyról, majd lementünk a többiekhez. A nappaliban csak Louis és Harry volt. Adele-t a konyhában találtam meg, újra könnyes szemekkel. Nem lesz ez így jó, akárhányszor együtt látja őket, összeroppan és sírva fakad. Mondjuk érthető, hiszen Liam tud Adele érzéseiről, így lehetne kicsit diszkrétebb is, és nem nyalni-falni egymást az Ő jelenlétében. Gondolatmenetemből egy ölelés szakított meg, még pedig Adele ölelése. Összeszorult a szívem, hogy így kell őt látnom. A hátát simogattam miközben próbáltam megnyugtatni. Niall belépett az ajtón, de közöltem vele tátogva, hogy hagyjon minket magunkra, bólintott egyet, megfordult majd mintha itt sem lett volna kisétált. Töltöttem egy pohár vizet, a kezébe nyomtam. Nem kérdeztem tőle semmit, csak leültem mellé az asztalhoz. Tudtam, hogy nem ez a legalkalmasabb idő, faggatózni. 

- Mennyünk haza. – szólalt meg keservesen, miközben a szemét törölgette.

- Rendben, elköszönök Niall-től és már itt sem vagyunk. Oké? – fogtam meg kezét, majd kihúztam a konyhából. Adele próbált minél észrevehetetlenebbül távozni.

- Most haza megyünk, légy jó. – nyomtam egy csókot szájára. – És azt hiszem elbeszélgetek vele. – húztam félre a számat.

- Rendben, hát azt hiszem én is elbeszélgetek valakivel. – összeszűkített szemmel nézett az a lépcsőn lefelé tartó Liamra, aki most a szokásosnál is mogorvább arcot öltött. Úgy tűnik Niallnak is egyértelmű a dolog, ami Adele is Liam közt folyik. Csak tudnám mi történt már megint. Gyorsan elköszöntem a többiektől is, majd hívtunk egy taxit. A hazaút csendesen telt, úgy gondoltuk nem egy taxi sofőr társaságában kéne megbeszélnünk szerelmi életünket. Leparkolt az autó, oda adtam a pénzt a sofőrnek, és az már ott sem volt, még egy viszlát sem tellett tőle. Ledobtam a kulcsokat az asztalra, a cipőt lerúgtam a lábamról, Adele-t leültettem a kanapéra, csináltam forró kakaót, majd halkan figyeltem.

- Audrina nem hiszem, hogy most lenne erőm ahhoz, hogy mindent elmeséljek. – szürcsölgette a forró italt. Nem akartam semmit sem erőltetni, majd elmondja, ha úgy érzi készen áll rá.

- Rendben, viszont akkor tartsunk egy csajos napot, csak mi ketten! Na? – ugrottam fel, mire barátnőm ijedt arcot vágott.

- Oké, oké nyugi. – csitított le. – De körömfestés meg minden? – állt fel ő is, ugyan kevesebb lelkesedéssel, mint én, de meg teszi.

- Sőt még a Titanic is belefér. – nevettem el magam, tudtam, hogy azt sosem ússzuk meg sírás nélkül, aztán meg halálra nevetjük magunkat, mivel mindig kiparodizáljuk őket. És most egy kis jókedv nem ártana ennek a lánynak.

- Na ne! Oké, akkor kezdjük a vásárlással! – vigyorgott most már barátnőm is. – csak átöltözöm, mert tiszta kakaó lettem hála neked. – vágott durcás képet, amin én csak halkan kuncogtam. Átöltöztünk, és már indultunk is a kedvenc plázánkba. Mikor megérkeztünk azt sem tudtuk hol kezdjük, végül úgy döntöttünk sorba fosztjuk ki a boltokat. Adele vett egy piros ruhát, ami egyszerű volt, de egyben elegáns és csinos. Egy hozzá illő telitalpút, és még pár felsőt. Én kiválasztottam egy converse-t, valamint egy shortot. Utoljára hagytuk a kedvenc cukrászdánkat, teletömtük magunkat profiterollal, majd indultunk volna haza, de a mozgó lépcsőn megláttam egy One Direction boltot. Magammal húztam Adele-t, majd bementünk. A boltban elég sokan voltak, így szaporán járkált ide-oda az őr. A pólóknál sétáltunk, amikor megláttam egy toppot, amin Niall aláírása díszelgett. Azonnal megvettem.

- Ugye mennyire jó? Szerinted Niall-nak tetszeni fog? – mutogattam Adele-nak a ruhadarabot, csillogó szemekkel, miközben haza sétáltunk.

- Igen tetszeni fog neki, amennyiben egy rajongó vagy. – nézett rám furcsán, mire én elnevettem magam.

- Azért annál kicsit több. – sütöttem le szemeim.

- Na látod, barát. Ez nekem kicsit furcsa lenne, azt szűrném le belőle, hogy többet érzel iránta. Amit már észrevettem rajtad, pár napja…szóval?

- Hát barátnál azért több, és igen jól látod. – jöttem kicsit zavarba, majd éreztem, ahogy elpirulok.

-Te jó ég! De örülök, régóta tudtam, hogy megvan köztetek a kémia. De miért nem mondtad? – fordult felém mosolyogva.

- Hát mert eléggé ki voltál ma. – húztam félre a számat. Időközben hazaértünk, és a következő program a körömfestés volt, amit Adele imád. Én egy egyszínű festést kértem tőle, Ő viszont kiválasztott egy macerásabb mintát. Adele köztudottan imádja a cicákat, ebből kifolyólag ilyet is készítettem neki. Meg volt vele a bajom, de végül egész jóra sikerült.

-Na mesélj, mi történt ma közted és Liam között? – félve tettem fel a kérdést barátnőnek.

- Szörnyű volt…- mondta keservesen.

* Visszatekintés*

Súlyos szemfedőim lomhán hajtottam egymásra, fülem csengett, a tegnapi ütemes zene lüktetett füleimben. Arcom égett, a reményvesztett könnycseppek nem kímélték. Kezeim úgy remegtek mint a nyárfalevél, az asztal alá dugtam és próbáltam figyelni a többiekre, ám mindenki csendben ült és szürcsölgette a frissítőjét. Egyedül Harry majszolt egy hatalmas szendvicset, akinek a csámcsogását csak egy felettébb irritáló hang zavarta meg. Liam és Danielle nyáladzása, amint a másikkal nem törődve cuppognak, és simogatják egymást. Összeráncolt szemöldökkel néztem őket, Danielle az ölében ült, miközben ölelték egymást. Végig néztem azon a lányon, gyönyörű arc, tökéletes alak, hosszú, göndör hajkorona, és még táncol is. Tulajdonképpen én mit is akarok? Halkan elnevettem magam, ahogy saját gondolatom felfogtam. Felkönyököltem az asztalra és kezeimbe temettem arcom. Danielle jelenlétében olyan aprónak éreztem magam, mintha én csak egy kicsiny folt lennék a barátaim életében, és ami a legjobban elkeserített, hogy Liam életében talán még ennyi sem vagyok. Csak egy apró pontocska, ami időről-időre elhalványul és a végén már nem marad más, csak egy jelentéktelen emlékfoszlány. Felszisszentem, ahogy saját hajam húztam, e borzalmas elmélet felvetésére. Lassan emeltem fel fejem, amint megéreztem magamon egy szúrós tekintetet. Szemeim rögtön Liamhoz vezettek, ám most sem tévedtek. Gyönyörű barna szemeivel engem bámult, mozdulni szerettem volna, de elbűvölő szempárja a székhez láncolt. Tekintetünk mélyen egymáséba fúródott, reménykedve pislogtam felé. Egy pillanatra lefagytam ugyanis azt a szikrát fedeztem fel szemeiben, amit akkor az este.  Gyengéden elmosolyodtam, amikor a velem szemkontaktust tartó fiú nagyokat nyelt. Zavartan pillantottam Azelőttem lévő gyümölcsös tálra, majd a mellette lévő Nando’s feliratú kis tasakra. Ekkor eszembe jutott Audrina és Niall, az órára pillantottam majd kikerekedtek szemeim, amikor villámcsapásként fogtam fel, hogy bizony elég régóta fent vannak az emeleten, ami egyet jelent, inden rendben. Reakciómra Liam is megértette mi történik, felállt Danielle-től bocsánatot kérve, majd elindult a lépcsőn felfelé. Ez nem jó jel, ugyan is Liam köztudottam nem rajong az Audrina-Niall párosért, és nem szeretném, ha bármit is megzavarna, így meg kell állítanom valahogy. Utána eredtem, de mire utolértem ő már rég bent volt a szobában, és pár pillanat múlva becsapta az ajtót. Gyors léptekkel haladt felém, szinte elsodort. Utána fordultam míg nem ért a lépcsőhöz, majd megszólaltam.

- Miért? – ingerült szavam hatására megtorpant, ökölbe szorította kezeit és megfordult.

- Mit miért?  – húzta fel szemöldökét. Hangosan kifújtam a levegőt majd közelebb sétáltam hozzá.

- Miért akarsz minden áron közéjük állni? Hisz ismered Audrinát a légynek sem tudna ártani, és most ne hozd fel a bandát, ennyi erővel téged is kérdőre vonhatnánk. Miért vagy ilyen? Aki csak magának akarja a boldogságot, ne vedd el ezt Niall-től, ne legyél önző. Mi lett a Daddy Liammal? Hol van az a gondoskodó, jókedvű és szerethető Liam Payne? Megváltoztál.  Ki vagy te? Lehetséges, hogy egy lány miatt ekkora fordulatot tegyen az értékrendet, és egy olyan fiú váljon belőled, akitől régen undorodtál?  – szaladt ki a számon a könyörtelen igazság. Liam nem mozdult, csak meredt rám. Megrázta a fejét, megfordult és tett egy lépést, de én megragadtam a karjánál.

- Nem Danielle miatt van, az a Liam nincs többé. Csak egy idegen alak a múltból, aki mindig gondoskodott mindenkiről, és akit mindig kihasználtak. Ezt többé nem hagyom, többé már nem vágnak át, és törik össze a szívem. Fogadd el. Miért van az, hogy ez csak téged zavar? –szabadult ki kezem szorításából, és az arcából ítélve eléggé dühös lett. Megforgattam a szemem majd folytattam.

- Ne magyarázd meg nekem, hogy nem miatta van. Amikor szakítottál vele, megváltoztál, meggondolatlanul bántasz meg embereket, nem törődve mások érzéseivel. Amiről azt gondolod veled tettek ezelőtt, te ugyan azt  teszed most másokkal, olyan emberekkel, akik egyáltalán nem ezt érdemlik, és igen is azóta vagy ilyen. Amikor újra összejöttetek nem segített a helyzeten, sőt, csak még rosszabb lett. – magyaráztam neki töretlenül, ám amikor megláttam a szemében azt a mérhetetlen haragot, meghökkentem. Hátra léptem egy lépést, ám késő volt. Liam szemei szikrát szórtak, erősen fujtatott és már emelte is a kezét felém. Izmai megfeszültek, fehér pólója hasánál felcsúszott.

Rémülten bámultam Liamra, a könnytől homályosan láttam. Amit nem erősítették meg az ablakból beszűrődő fények sem, csak még jobban elvakítottak. Kezeim ökölbe szorítottam, nagyokat nyeltem, majd szám szélén éreztem a sós cseppeket. Leírhatatlan volt, amit akkor éreztem. Az, hogy Liam kezet emel rám felettébb rémisztő volt, erős karjainak nem kell túl nagy erőfeszítést végezniük, ahhoz hogy engem elintézzenek. Úgy éreztem lábaim nem bírnak tovább tartani, összecsuklottak én pedig a földön landoltam.